a piece of an old mail to an oldnew friend

i just feel like since i turned 21 everything is wrong...people say that every seventh year theres a huge change in your life.
i know that this is the change i know i have to make decisions that i would rather run away from but i have to face them on my own cause life brought out it for me like the only person who could be by my side is not here.so i have to make it on my own.
you know im not only talking about being lovers,absolutely not cause we are not.im talking about finding someone who moves you and says YOU ARE THE SHIT MAN,you do it in a right way and you just have to know that you are perfect as you are,you dont need anyone,just face it.
and who takes you out and shows you that beautiful city in the morning lights while you are riding bikes and makes you feel like you are seriously beautiful and it makes you proud that you feel like a good person.

and the dog days are over now

ezt hallgattam,amikor ezt a bejegyzést írtam,ajánlom! :)

http://www.youtube.com/watch?v=1TwqE2X55Wg&feature=related

2009.

Azt mondják,olyan lesz az éved,mint amilyen az év első napja.
Nem hiszek az ilyenben,ugy gondolom,mi alakitjuk az életünket,még ha tényleg meg is van irva,de ha hagyjuk hogy egy ilyen babona irányítsa a gondolatainkat,akkor nagy esély van rá,hogy el is hisszük.
Mindenki ezerrel koncentrál a 2010-re.Még leírni is élmény!2010..gyönyörű:)

Higyjük el,hogy minden jobb lesz,higyjük el,hogy tudunk alakítani az életünkön és minden úgy lesz,ahogy mi szeretnénk!
Ne tervezzünk,hanem legyünk biztosak magunkban,legyen önbecsülésünk,hogy el tudjuk érni a dolgokat,amikre vágyunk.
Ne akarjunk nagyok lenni és ne féljünk attól,hogy ha nem csinálunk valami kiemelkedőt,akkor nem fognak emlékezni ránk.Inkább ne csak gondolkodjunk,hanem cselekedjünk is!
Az én 2010-es évem a siker éve lesz és ezt el is hiszem.Hiszen már el is kezdődött.

Vajon tényleg kényszeresen el kell innen menekülnünk,vagy tehetjük mi szebbé ezt az országot,várost?
Erre még nem tudok választ.
Az embereket túlságosan irányítja az anyagi világ..mindenki függ valamitől,de nagyon nagy részben a félelemtől,hogy mi lesz az életével.
Ha azt tudnánk mondani: kit érdekel,mi lesz,úgy csinálom,ahogy jónak látom,akkor már ugrottunk volna egy szintet.
Miért csak kevés ember hisz abban,hogy ha egy bőröndnyi cuccal felkerekedik és elmegy világot látni,akkor elérkezik oda,amire mindig is vágyott?
Ehhez félelemnélküliség kell..ha kétségeink vannak,sosem érünk el oda,ahova tartunk.
Az ismeretlentől való félelem valójában az önmagunk képességeitől való félelem..hiszen azt hisszük,ha csalódást okozunk magunknak,akkor minden visszafordíthatatlan.
Olvastam egy cikket,amely a jelenlegi gazdasági válság pszichológiájáról szólt és amelyet lényegében bármelyikünk megírhatott volna : azért van válság,mert elhisszük.
Mert annyira könnyű e mögé a dolog mögé bújni,mint megpróbálni változtatni rajta!
Miért gondolják pl,hogy a megoldás az árak megemelése,amikor pont,hogy ez az alap probléma?
Az emberek forditottan arányosan gondolkodnak,mint azt kéne.
Mindenki be akarja írni a nevét a történelembe,mindenki akar valami maradandót alkotni.
Miért?:)

Miért nem elég,ha azok,akik fontosak,tudják,hogy milyen vagy te?
Akik előtt nincs titok,nincs megbánás,nincs rossz döntés,csak tiszta szeretet és viszont?

Ó és megint itt a FÉLELEM.
És ha átvágnak?
Ha hoppon maradok?

Hát ez a szép az életben,hogy ha van lent,akkor van fent!Nincs olyan,amit ne lehetne megoldani,minden csak rajtunk múlik.


Szerintem 2010 lesz az az év,amikor mindannyiunk révbe ér és elindul azon az úton,amit eddig keresett.Csak bízzunk magunkban és a bűvös 2010-ben,és nem abban,hogy minden jó LESZ,hanem hogy minden JÓ.
Akik negatívan gondolkodnak,ki fognak hullani.A bolygónak már csak a pozitiv emberekre van szüksége,nem kell több rossz energia,mentsük ami menthető és virágoztassuk fel!
Itt az ideje,hogy úgy tegyünk végre,ahogy mi jónak látjuk.
Hogy azok,akik most egyetemisták,tanulók és kikerülnek,bele egy olyan pozicioba,ahol döntésképesek,akkor egy percig se gondolkodjanak azon,hogy változtatni kell.Hanem tudják,hogy kell.

you built up the world of magic because your real life is tragic

Elvált szülök gyerekeként sok mumus van az életben,de egy,ami mindig biztos:a karácsony.

A karácsony mindenki életében olyan dolog,amit egész évben vár.
A legnagyobb.
A legjobb.

A legszebb.

Minden...
Aztán egyszercsak PIFF,az egész szétesik,meghal,elveszti az értelmét,az érzelmét,az emlékek nem megnyugtatóak,hanem mardosnak,másfél hetes depresszio előzi meg a háromnapos rémálmot.
Minden jó dolog,ami volt,már nincs.
Szimplán nincs..és nemis lesz soha a régi.

Eldönteni,hogy melyik nap kinél legyenek a gyerekek. "Ebben az évben nálam,mert tavaly apátoknál voltatok!".Jó.Végülis marionettbábuk vagyunk mindannyian,hogy még azok az emberek döntsék el,hogy melyikünk kinél van,akik az egészről tehetnek.
Ha ittvagyunk,erről a vacsiról maradunk le,ha ottvagyunk,amarról az ebédről.
A hiányzó szülő által betöltött űr pótolhatatlan és halottszag ül az egész szobára.
Mert nem teljes..és így megtört a kör.
Ettől még lehet jó,nem arról van szó,mindenki maga dönti el,hogy hogy reagálja le.

Aztán megkapod az ajándékot.
-miért nem jó neked másik notebook?
-mert én macbookot szeretnék apa..mostmár szinte mindenkinek van,egyáltalán nem nagy kérés!
-miért,miben más mint bármelyik másik notebook?semmiben.csak kurvadrága.feleennyi pénzért kapsz sokkal jobbat.a viktor szerint most jött ki valami uj számitogép..
-de nekem nem számitogépre van szükségem hát nem érted?zeneszerkesztésre,az összképre,amit a macbooktol kapok,az élményre,a tudásra,a rendszerre van szükségem,amit a mac képvisel!!
-tudodmit?inkább fizessünk be egy utazásra.
-???
-menjünk el...
-???
-thaiföldre!
-apa...?
-?
-THAIFÖLDRE MÉG A REPÜLŐJEGY IS EZERSZER TÖBBE KERÜL,MINT AZ ÉN MACBOOKOM!!!

Általában valami olyan,amin hisztiztél ezerrel,hogy megkaphasd,de nem kaptad,összevesztél,mindenkit elküldtél melegebb éghajlatra,és most bánhatod büneid és érezheted szarul magad,hiszen egész idő alatt ottvolt.
Jelen esetben egy kabátról beszélünk..macbook pro-ról mégcsak nemis álmodtam.
De én azért elhiszem magamról,hogy zenész vagyok,mégha szükségem is lenne egy ilyenre.
Megszerzem magamnak.

Aztán jön a vacsora.
Az elmúlt három napban feltehetőleg kb a negyedik nagyétkezés,amit végigültél.
Nem szereted sem a mákos,sem a diós bejglit.
De nem szereted a gesztenyés sütit sem.
Kihalászol egy csokit az ajándékok közül.
-Kislányom.
-Igen,apa?
-Szomorú vagy?
-Nem.
-Rosszkedved van?
-Nem.
-...Hát akkor meg mi a faszért zabálsz ilyen szarokat?AKKORA LESZEL MINT A HÁZ!

És hányni tudnál.
Magadtól.
Az egésztől.
Már bele sem gondolsz,hogy a karácsony a kajálásról szól,ez az egy kifogás van az évben,amikor halálra eheted magad,mert megengedett.
A nehezen felépitett magadról kialakított pozitiv kép két másodperc alatt omlik össze benned,mint egy kártyavár.
Mint minden évben eddig..

De felnőtt vagy.
Mostmár a kezedben a választás lehetősége.
Ugyhogy még fél órán belül vonatra szállsz és meg sem állsz hazáig.
Belépsz és beszippantod az otthon-illatot,ami fenyőfaillattal keveredik.Meleg van,félhomály,örjöngő kutyák,elszorult torkok,hiszen remélték,hogy nem itt kötsz ki,de lassan beleszoknak,hogy sosem olyan már a karácsony,mint volt.

Egyszer eljön az idő,hogy olyan karácsonyokat csináljak a családomnak,amit mindenki vár.
Egész évben vár.
Nem az ajándékok miatt..hanem a szeretet miatt.
Az egymás elfogadása miatt.
A jókedv miatt.

És azok nem lesznek a hivottak listáján,akik kihozzák belőlem azt,amit az elmúlt két hétben meg kellett élnem.

Boldog Karácsonyt.

b.

i know you're still there because you scared that you'll lose everybody,scared that you'll lose everything

Néha van az embernek az az érzése,amikor iszonyatosan vágyik valamire,ami volt.
Lehet,hogy egy illat,lehet,hogy egy érzés,lehet,hogy valami amit régen látott vagy régen járt ott.
Elérhető dolgokról van most szó..a nagymama házának illata,a nyári eső illata,egy külföldi hely érzése,egy másik világ,ahol minden máshogy működik..
Ahol a szabályok átíródnak,ahol a sablonhelyzetek is újnak tűnnek pedig csak a környezet más,ahol a nyelv más,ahol nem értesz mindent,csak a felszínt.
Nem látsz bele a problémákba,nem kell,hogy beleláss,hiszen te turista vagy,igazábol nincs közöd hozzá.

Valamelyik héten annyira éreztem,hogy újra akarom olvasni a párizsi blogomat (sonitagoestoparis.freeblog.hu),érezni akarom,amiről ott irtam,tudatositani magamban,hogy én három hónapot töltöttem egyedül egy másik országban,egy teljesen más világban,egy teljesen más életszemléletben.
A zenék amiket kint hallgattam már nem hozzák elő a Párizs-érzést.
Mégis..szinte tisztán emlékszem,milyen érzés este 6kor kilépni a Boulevard Montparnasse-ra és érezni,hogy tudom,miért vagyok ott.
Emlékszem milyen érzés az Eiffel torony alatt állni könnyes szemekkel és úgy érezni,hogy megtaláltam,amire mindig vágytam.
Tudom,milyen érzés a reggel illata a pékségben,tudom milyen a párizsi metro,fel tudom idézni,milyen a Jardin de Luxembourgban futni vagy csak szimplán üldögélni Ben & Jerry's fagyit nyalogatva.

Ez a három hónap tett engem olyanná,amilyen vagyok.
Hogy amikor azt hallom,hogy Barcelona jobb,mint Párizs,akkor puffogva,kiabálva jelentem ki,hogy az illetőnek nincs igaza.
Hogy voltam-e valaha Barcelonában?
Soha.

Mindennél jobban vágyom arra,hogy ottlegyek a kedvenc városomban.
Emlékszem,hogy hogy szeretett,amiért szerettem.
Mindig,mindig tökéletes volt..pedig három hónap alatt nem csak a felszínt ismeri meg az ember.
A franciákra jellemző összes banális sablonos dologgal találkoztam,az eiffel tornyos kulcstartótól kezdve a hón alá csapott bagetten át..és soha semmi nem zavar,mert tudod,hogy ez a világ rendje.
Ők ilyenek.
Ők igenis megtolják a kocsidat,ha nem férnek be a parkolohelyre,ők igenis ordítanak hajnali négykor is és olyan finom a caramelvodkájuk,mint semmilyen alkohol a világon és még másnapos sem leszel tőle.

Hol van innen a szenvedély,Budapest?
Hol van az izgalom,a kis utcák,ahova betévedsz,amikor eltévedsz és a világ leggyönyörübb dolgaira lelhetsz?
Hol van a kreativitás,a pulzálás esténként?
És nem akarok különc lenni,nem akarok művész lenni,nem akarok szimplába,instantba,kuplungba járni,nem akarok rétegeket,azt akarom,hogy a kávézók azért legyenek nyitva sokáig,mert SZERETIK,amit csinálnak,mert az emberek hálásak.
Legyen Shannon Bar,lógjon a melltartóm az egyik üvegen,amikor visszamegyek másnap délután egy brutál party után,vegyenek fel a pultosok msn-en,játszák az összes kedvenc számomat,legyenek a falba karcolva és a falra írva az ottjárt emberek monogrammjai és szerelmes üzenetei..

De nem.
Itt nemlesz.
Itt lesz bkv áremelés,itt lesz szar politika,itt lesz sok sok katasztrófa,negativum,szerencsétlenkedés,lehúzás,értelemnélküliség.
Tehetetlenség.

Pénz beszél...engem már nem motivál a pénz.
Ez fura?
Fura egy olyan helyre,világra vágyni,ahol a hírekben a pozitiv dolgokat is bemondják a negativ mellett,ahol az emberek mosolygosak és a himnusz és a szózat nem arról szól,hogy nekünk mennyire szar,persze nem magunk hanem mások miatt.

És csodálkoznak az emberek,hogy akinek van esze az elmegy,ez a legszebb az egészben!

Istenem,csak tudnám,hogy mi az,ami még mindig itt tart.
Ami miatt visszahúz a szívem,ami bennem honvágyat kelt,amiért mégis látok pislákolni értelmet és érzelmet a szebb napjaimon ebben a városban,ebben az országban.

Talán ti vagytok..talán az illatok.Az érzések.A látvány.
Ezek pillanatok,amikor belémnyilall,hogy tudom,mit keresek itt.
Pillanatok.
Nem hónapok.


De majd igyekszem.

Jóéjt

stop this train,i wanna get off and go home again,i cant take the speed its movin in i know i cant but honestly wont someone stop this train?

Valami van a levegőben,ez már biztos,mert nem csak én érzem.

Rövidülnek a nappalok,hidegebb minden,reggel nehezebb felkelni,mert olyan kint mintha el sem aludtál volna..és olyan ott bent is.

Kilépsz a szürkületbe és utálsz mindent.Minden csak koszosnak látszik,pedig minden ugyanolyan,csak esett egy kis eső vagy hó.

Amikor mindent beborít a hófehérség,akkor gyönyörű..de ez a gusztustalan,orrpirító,ujjlefagyasztó,torok-elszorító hideg az,amit meg kell tanulnunk kezelni.

Sok a munka,sok a gond..de ha dolgozik benned egy apró emlék a nyárból,ami ott pislákol benned,akkor az elhatározás megvan,hogy jobbá tedd a hétköznapjaidat.

Jó esetben elutazol valami meleg,messzi tájra,vagy hideg,de havas és téli sportokra alkalmas helyre.Rossz esetben megpróbálsz kihozni valamit abból,amid van.

Mit tehetünk?

Megvehetjük a Cosmopolitant meg a Joy-t és követhetjük az idiótábbnál idiótább tanácsaikat,amiket nekünk már a nagymamánk elmondott,amikor még pöttömek voltunk ( pl. egyél gyümölcsöt,igyál sok teát,aludj sokat,de a szexelj sokat tanácsra már magunktól jöttünk rá..) és kisilabizálhatjuk a viszonylag értelmeseket,amik viszont maguktól értetődnek.

Amikor néhány sugárnyi napfényt sikerül elkapnom a télben,akkor érzem,hogy mennyire számít a fény,a D-vitamin,csak még egy kicsit,csak egy picit had érezd..

Nos,ilyenkor irány a szolárium!Nem heti hétszer,csak egykétszer,pár percre,hogy emlékeztesd magad.És bár az érzés kicsit plasztik,mégis jobb,mint a semmi!

Az edzés pedig a másik.

Úgy érezzük,nincs energiánk,nem tudjuk megmozdítani semminket,de amikor nagy nehezen lefolyunk az edzőterembe és lenyomjuk a másfél óra jól megérdemelt testmozgást,akkor nem értjük,hogy hagyhattuk ennyiben néhány hónappal ezelőtt,pedig olyan lelkesen vágtunk bele!

Főleg most,hogy jön a karácsony,ideje kicsit rágyúrni a méregtelenítésre,ugyanis a nagymamák és a rokonok ilyenkor előszeretettel mérgeznek..:)

Viszont ami még ezeknél is fontosabb..ne hidd azt,hogy ezekben az időkben kiakadni katasztrófa.

Ne hidd azt,hogy csak téged idegesit az a rengeteg hülye ember a villamoson és csak te érzed úgy,hogy az átlagnál sokkal jobban belemásznak a személyes szférádba,védtelenebb vagy..

Az utóbbi időben,talán az időjárás miatt,sokat filozofálok komolyabb dolgokon,sokat jojózok múlt és jelen között,pörgetem előre-hátra az életem filmjét,már amire emlékszem.

Kire haragszom?Ki van mellettem?Ki az,akire mindig számithatok és mi lett a régi barátságokkal,régi emberekkel?

A dolgok,amik anno sokat számitottak,hol vannak már?Emlékszem egyáltalán rájuk?

Sokra igen,sokra nem.

Rengeteg a munka..és itt most nem csak a kávéfőzésre gondolok.

Ha olyan jól tudnám kezelni az életemet,ahogy kávét főzök,akkor meg lennék nyugodva.

De amilyen egyszerűnek tűnik a fizikai munka,olyan nehéz a mentális.

Megbírkózni rémálmokkal,gondolatokkal,amelyeket nem érzek helyesnek,érzésekkel,amelyekről azt hittem,már eltűntek és tényekkel,amelyekkel szembe kell néznem.

Lejöttem Velencére,hogy kicsit kitisztuljon a fejem.Éjszaka érkeztünk.Nekem már hetek óta nincs jókedvem és ez az utóbbi egy hétben teljesedett ki.Megmagyarázhatatlan,hogy a dolgok a fejemben miért most törtek elő,biztos oka volt,mindenesetre már nagyon aggódtak értem.

A legrosszabb az volt benne,hogy nem tudtam sirni.Ha végre eljutottam volna addig,hogy elmondjam mi bánt,valami mindig közbejött.Pattanásig fesztültem,minden dologra negativ volt a reakcióm.

Ma reggel felkeltünk és lementünk a nappaliba.Reggeli,tévé bekapcs,internetezgetés..

Aztán hirtelen egy madár repült az ablaknak (a velencei házunkban hatalmas ablakokon bámulhatsz ki a kertbe).

Láttam már ilyet,nem egyszer.A madarak mindig azt hiszik,hogy valami átjáró.Állítólag a nővérem a múltkor behozta,megitatta a madarat,akivel ugyanez történt,igy kimentem énis megnézni,hogy mi lett a madárral,sikerül-e elrepülnie,vagy ott piheg a kertünkben.

Nyomomban a két kutyával kislattyogtam.Kerestem,de sehol nem láttam,ez mégsem nyugtatott meg..éreztem,hogy valami nincsen rendben,de elindultam befele.

Aztán jött az éktelen csipogás.

A kutyák persze megtalálták.

Gyorsan elhúztam őket onnan,bár Mini már megszerezte magának egy-két dobásra a madarat és kitépkedte néhány tollát,de időben sikerült arrébb toloncolnom a két izgatott kutyát.

Visszamentem.Benéztem az ablakon és bekiabáltam a barátomnak,hogy jöjjön.Megpróbáltam megfogni a madarat de egyszerűen nem bírtam hozzányulni,olyan puha volt,olyan törékeny..

Néztem ezt a szerencsétlen,apró állatot,ahogy piheg,mocorog,kinyitja-becsukja a szemét,aztán egyszercsak behúzta a fejét a mellkasához,vett még egy kis tüdejének hatalmas lélegzetet aztán távozott.

Én pedig álltam és néztem.Láttam már halott madarat..de nem láttam még meghalni madarat.

És akkor elkezdtem sírni.Be lettem küldve,de nem bírtam abbahagyni a sírást.Ott,abban a pillanatban és abban az apró lényben megtestesült minden félelmem és most szembesültem vele.

Annyira nehéz volt megemészteni a tényt,hogy ez az élet rendje,hogy sosem tudhatod,hogy kivel,mikor,mi fog történni..

Aztán erős kezek hatalmas ölelésébe folytottam a bánatomat,ami hihetetlen módon hatott nyugtatóul.Már máskor is éreztem ezt az energiát,néhány nappal azelőtt,amikor mellém ült és megfogta a kezem.Én épp bele voltam süppedve a negativ gondolataimba,de volt ebben valami olyan energia,olyan pozitivitás és ÉLET-érzés,hogy belé tudtam volna bújni,hogy életem végéig érezhessem ezt a megnyugtató érzést..

Ő ittvan mellettem,de sokatoktól kérdezem:hol vagytok ti?

Tényleg azon múlna egy ismeretség,rosszabb esetben egy barátság,hogy mennyit írok facebookon?

Mert mostanában nem ülök 0-24ben a gép előtt.

És már más az élet..és más vagyok én is.

Más a fontos..nem a facebook.

Nem az MSN.

Hanem az,hogy akit a családomnak,szerelmemnek,barátomnak tartok,érezze a jelenlétemet.

Úgy érzem,szükségem van rátok mégsem tudom megadni nektek azt,amire vágytok.

Nem tudok interaktiv lenni mert már nem akarok.

Nem akarom hogy ez irányítsa az életet,mégha ez is a generációnk átka.

Menjünk és mozduljunk ki,csináljuk,érezzük,lássuk,legyünk ott,hogy tudjuk milyen!

Minden..akár a hideg,téli,orrcsípős szél,akár a forraltbor egy kocsmában,ahol jókedvűen bámuljuk a hóesést..

Hogy soha,de soha egy másodpercre se bánjuk,hogy nem voltunk a másikkal eleget...hogy sose mondhassuk,hogy visszaforgatnánk az időt,ha tehetnénk.

Hanem mindig legyünk ott,ahol lenni akarunk,mindig tegyük meg,amit szeretnénk,hiszen ebben a testben egyszer élünk.

Hogy majd én is,ha annyi idős leszek,mint a nagymamám,azt mondhassam az unokámnak,aki most lép ki a nagybetűs életbe és fáradt,rémült a tekintete attól,amit lát,hogy én nem félek a haláltól.

Jóéjt

b.

So scared of getting older
I'm only good at being young
So I play the numbers game to find away to say that life has just begun
Had a talk with my old man
Said help me understand
He said turn 68, you'll renegotiate
Don't stop this train
Don't for a minute change the place you're in
Don't think I couldn't ever understand
I tried my hand
John, honestly we'll never stop this train.

now im told that this is life and pain is just a simple compromise so we can get what we want out of it

"Nahát azért itt van még mit csinálni.És maga már beköltözött?Hm..."

Érdekes dolog egyedül élni.

Ha nem tudnám,hogy pici koromban még akkoris honvágyam volt,amikor két utcára voltam a házunktól a nagymamámnál de már hisztiztem,azt mondanám:hozzászoktam,hogy egyedül éljek.

Egy másodpercig sem fordult meg a fejemben,hogy hazaköltözzek,ellenben a nyakamba zúdult a világ összes önállosági problematikája ami enyhén szólva is az ijesztő kategoriába tartozik.

Szembesülni azzal,hogy mennyi mindent csináltak meg eddig helyetted a szüleid és mennyi mindent kell egyedül megoldanod..egyből más irányba tereli a véleményedet arról,hogy mi a nehéz.

Dolgozni,iskolába járni és magánélettel rendelkezdni egyszerre néha lehetetlennek tűnik.

Amikor hazaesek éjfélre a 12 órás munka után és örülök,ha van eröm levetkőzni és beugrani az ágyamba,majd már félálomban konstatálom,hogy csörög a telefonom és rájövök hogy nem álmodom és épp valamelyik félőrült buliból hivnak a részeg ismerösök,hogy van-e kedvem menni,akkor elgondolkodom sokszor.

Mert nincs kedvem menni.

És ideges leszek.

Normális reakció 21 évesen nem bulizni menni hanem beesni az ágyba?

Aztán arról már ne is beszéljünk,amikor 14 órát dolgozom egyhuzamban.

Örülök,ha meglátogatnak munkában,de az nem ugyanaz,mint amikor valakivel leülsz meginni egy kávét.

A másik pedig,hogy imádom a munkám..nem birok leállni és érzem,hogy fáradok.Mégsem tudom megtenni,hogy beteget jelentek vagy hogy nem megyek be,mert érdekem,hogy működjön és hogy jó legyen.Imádok ott dolgozni és nagyonjo a csapat,szeretem a fönököm és az öcsémmel a legjobb dolgozni.

Mégis a munkamániám miatt mérges tudok lenni a barátaimra..mert nem érzem ugy,hogy megértik a jelenlegi helyzetemet.

Nem tudok megfelelni nekik,mert vannak kötelezettségeim,azt pedig nem várhatom el,hogy mindig minden ugy alakuljon,hogy nekemis jo legyen,ők pedig vigyázban állva várják,hogy nekem éppen mikor van egy lélegzetvételnyi időm.

Iskolában sem tünök fel sokszor mostanában mert amikor szabadnapom van,akkor ida kéne mennem.És van amikor egyszerüen képtelen vagyok összeszedni magam,csak vonulok fel-alá pizsiben a lakásban és zombisat játszom.

Ha három barista lenne és több szabadnap,akkor még az elviselhető kategoriába tartozna.

Emese,a másik baristalány szabadnapjain PIHEN,vásárolgat,alszik és felkészül rá,hogy másnap dolgozni fog.Én pedig mindig rávállalok még valamire,amire általában nem kéne,mert rendre lemondom és csalodok magamban,hogy ezt sem birtam megcsinálni.

A rossz idő,a sok munka,a stressz és az aggódás,hogy hogy jövök ki hónap végéig a pénzemből és megkapom e egyáltalán a fizetésemet hó elején,a kialvatlanság és a próbamentes csütörtök esték olyan reálissá tették az életet az elmúlt egy hónapban,hogy teljesen kiábrándultam.

GÉP VAGYOK.

Tegnap reggel 7kor keltem fél 9 helyett,hogy beengedjem a vizvezeték szerelőket,akik megszerelték a csöpögő fűtőtestet.Lementem a Culinarisba,"mert megérdemlem!" felkiáltással megreggeliztem és királyi hangulattal vonultam munkába.

Nem zavart,hogy elaludt az öcsém és egy órás késéssel támolygott be,kipakoltam helyette,kinyitottam helyette és még élveztem is!

Aztán jött Ő.Második napja tizennégy órázott és kezd rájönni,hogy bármennyire is fiatal a szervezete,ilyeneknek nem lehet kitenni.Rosszkedvü volt,negativ,nembirta,szenvedett.

Bejött a Boss.Ugyanez pepitában.Nem lesz jó,nemsikerül,nem lehet ezt igy,nem tudjuk megcsinálni.

Kaptam az arcomba a sok szart,eleinte még kitartottam de aztán nem birtam tovább és leeresztettem énis.Mindenki feszült,rosszkedvü,el van baszva a napja.

Hármunk rosszkedvéből létrejött a bolygó kapitánya,és megtörtént,amire senki nem számitott:este nyolckor bombariadó volt a Mammutban.

Először nem vettük komolyan,aztán amikor jöttek a zsaruk és mindenki pánikolni meg futkosni kezdett,nekünk össze kellett pakolni még a placcot és kb utolsoként hagytuk el az épületet.

Feszkó,feszkó,feszültség.

Mindenki boldog,nekem fáj a hasam.Mindenki megy ideoda,én megyek haza.

Felszállok a villamosra.

Nézelődök.

Nahát,ott áll a Hantos Máté! - virulok fel,aztán elönt a világ legfurább és legismeretlenebb érzése.

Nem,az ott nem lehet a Hantos Máté.

Mert a Hantos Máté már nincs többé.

Hazáig ezen gondolkodom,egyre rosszabb a kedvem.

Aztán jön a felmentősereg és már egy mosollyal helyrerak,de ma Ő sem annyira sikeres,hogy jólérezzem magam.Tudom,hogy mindenki a legjobb barátnöm szülinapját ünnepli énmeg még felköszönteni is elfelejtettem ma a nagy káosz közepette.Fel is hivom az egyik barátomat,akiröl tudom,hogy ottvan vele,hogy egy kis megnyugváshoz juttassam dühöngő lelkiismeretemet.

-Hello,holvagytok?

-Viviéknél.

-Meddig vagytok?

-Nemtudom.

-Baj van?

-Nincs.Idejössz?

-Neemhiszem..hullavagyok.

-Aaaaha.Értem.

-Mostmivan?

-Semmi.Akkor pihenj.

-Egész héten dolgoztam basszameg!

-Énmeg minden nap iskolában voltam.Az ugyanaz.

-Nem,egyáltalán nem ugyanaz.De tudodmit,akkor odamegyek.

-Jó hát nemtudom meddig vagyunk még itt.

-??? Jó.Akkor mindegy.Jó mulatást.

-Köszcsá.

Lerakom és nembirom tovább.

Annyi az elvárás,annyi a szar,hogy taposok benne és nem látom a végét és gözöm nincs,hogy mi hozhatna enyhülést csak azt tudom,hogy egy napnak nem 24 hanem minimum 48 órából kéne állnia ahhoz,hogy mindent el tudjak intézni,amit szeretnék.

A Legédesebb próbál nyugtatni,megölel,megpuszil,megsimogat,kedves és ömlik belőle a szeretet,de nemtudom mi segitene.Aztán kiszakad belőlem az egész,elkezdek zokogni,mindent elmondok neki,még azt is hogy láttam Mátét ami fizikai képtelenség és félek,mindentől félek.

Elvisz a munkahelyemre és végigvárja a terápiát éjféltől hajnali kettőig:végignézi,ahogy rendet teszek a pultomban,minden a helyére kerül,mindent elmosok.Közben szinte egy szót sem szólunk egymáshoz,mert érzi,hogy ennek most igy kell lennie és ezt nagyon értékelem benne.

Aztán hazafele benyögöm neki,hogy Subwaybe akarok menni Ő pedig megérdeklődi a Battyhányi subwayes sráctól,hogy hol van a 0-24 Subway.Visszabaktat a kocsihoz,beül és közli:

-Budaörs.

-Mivan?

-Budaörsön van a legközelebbi éjjelnappali Subway.Ugyhogy nyomás!!

-Micsoda??Dehogyis..jézusom!!Az nagyonmessze van!!Baba oda nem mehetünk.

-...

-...

-Najocsakvicceltem,Oktogon.

Meredten bámulok rá,Ő pedig huncutul vissza és végre elkezdek nevetni.És annyira jólesik a tény,hogy neki tényleg mindegy lett volna,hogy Budaörsön vagy Velencén van a legközelebbi Subway,akkoris elvitt volna.:)

Bevásárolunk,megkajálunk és alszunk.

Lehet,hogy egyedül lakom...de nem vagyok egyedül.

És így éltem túl ezt is és így nyert értelmet ez a nap is.

Mert mindig,mindig van valami,ami miatt érdemes felkelni.

És mindenki számára létezik valaki,aki miatt érdemes felkelni.

misguided ghosts

Elkoltoztem,de ha nem en lennek,akkor a noverem nem vitte volna el a lakaskulcsomat amire azt hitte hogy a raktarkulcs es most vigan neznem Marl baratom altal ramruhazott gossip girl sorozat mind a 3345643 reszet.
Ugyhogy ujra itthon,legalabbis egy ejszaka erejeig.

Visszaolvastam par bejegyzesemet.
Ahogy szeretett ex-felsoszomszedom mondta volt:"nos, Majesz azóta kidőlt a csatasorból - arccal egy szál arany marbiba. "
Udv a klubban,Majesz!
Enis eddig birtam cigi nelkul.:D

Ma volt az elso teljes erteku napom meloban.
Egyedul voltam,aki tud kavet fozni es aki csinalja a piakat (fullos respekt a noverkemnek,akik rengeteget segitett),ezert triplaannyit dolgoztam szerintem,mint valaha eddig.
Imadok kavet fozni!
Ha ideges vagy lenyugtat,ha nyugodt vagy joerzessel tolt el.
Foleg hogy allandoan cuki dolgokkal diszitem a kavekat es nagyon szeretik az emberek.:)))
Ellenben rettentoen faraszto.
Annyi fele embert ismerek meg,hogy rajottem:kezdek felnoni es ez abbol is latszik,hogy mar nem tartok az uj emberektol az eletemben.
Egy masodpercnyi gondom nem volt a beilleszkedessel a baristacsapatocskaba,a pulban nagyon konnyen feltalalom magam.
A suliban is kimillio uj arc vigyorog ram es egyszeruen megszoktam a tenyt,hogy vannak emberek,akik intenziven reszt vesznek az eletedben es vannak,akik csak reszletekben vagy ritkan tunnek fel,esetleg olyan,aki csak egyszer,de megjegyzed.
Pl az a csoves neni,aki kb 4-5 eve lathattam a Kossuth teren es olyan kurvajo taskaja volt,hogy majdnem odamentem es felajanlottam,hogy csereljunk.De nem lett volna tul higienikus.:D

Igy kell megszoknia az embernek a parkapcsolatait is.
Elfogadni azt,hogy lehet,hogy valaki,akivel vege volt,soha tobbet nem tunik fel az eleteben.
Lehet olya,akivel lehetett volna valami,de aztan kozbejott valami,es nem lett belole semmi.
Aztan az egyejszakas kalandok,amikor eleted legjobb szexe volt de masnap szo es telefonszam nelkul hagyta el a lakasodat,azota sem lattad.
Vannak dolgok,amiket ezekhez az emberekhez kotsz es ugy erzed,nem fogod tudni tultenni magad a dolgon es mindig ad majd egy keseru szajizt,ha talalkozol valami olyannal,ami rajuk emlekeztet.
Aztan telik-mulik az ido es eljon a pillanat,amikor realizalod utolag,hogy jezusom,a szemed ele/kezeid koze/hallojarataidba jutott ez az emlekezest eloidezo dolog neked pedig nem Ö volt az elso gondolatod!
Nalam ez altalaban joerzes,foleg ha valaminek csunya vege lett.
Akkor a neccesebb,amikor valaki onzo modon bevallal egy gyereket,majd a gyerek lesz az emlekforras.
Olvastam egy ketsegbeesett olvasoi levelet valamelyik ujsagban,azt irta a no:imadtam a gyerekemet egeszen addig,amig el nem kezdett kamaszodni.Azota minden mozdulataban,tekinteteben az apjat latom es ugy erzem keptelen vagyok szeretni a sajat gyerekemet.

En tudjatok mit mondok erre?
Hogy
HULLJON A FERGESE!!
Hogy az istenbe lehet valaki ennyire onzo,hogy a sajat elbaszott kapcsolata es elete miatt tonkrebassza a kolyke eletet,mikozben csak az emleket latja benne es nem tud elvonatkoztatni a serelmeitol?
Az ilyen jarjon pszichologushoz meg kezdjen magaval valamit,de amint mondtam:egyik nap felkel es mar nem az lesz az elso gondolata,hogy uh dejo volt amikor a ferjem itt aludt mellettem,mert nem a ferje fog eszebe jutni a mellette levo helyrol,hanem az hogy agynemut kene cserelni.
De akkor mar hol lesz a gyerek,aki meg megerzi az anyjan hogy nem szereti,mint a lo azt hogy felsz tole es le is dob.
A gyerek is elmegy.
Ez a sorsa vegulis..csak nem mindegy,milyen korulmenyek kozott.

Rengeteget pakoltunk hetvegen (koszi Isti es Zsuzsi!!!nelkuletek az eletben nem koltozom at...:)) gusztustalan dolgokat pucoltunk,felmostunk vagy 100%.
Masnap melo,es mostantol minden heten harom nap reggel 10tol este 10ig kokemenyen pultba vagyok,plusz egy fel napot,hogy tudjak probalni is.
Annyi dolgom van,de imadom csinalni.
Otthon nincs net..es az a vicc,hogy egyszerubb is az elet igy.
Nincs felesleges facebookolas meg egyeb faszsagok,tudok koncentralni arra,amit akarok csinalni,bar tobbnyire ez pihenessel,alvassal vagy az IKEAval kapcsolatos.

Hihetetlen erzes,amikor lakasod van.Hihetetlen.
Az a szabadsag,az az erzes,a hangok,a szagok amiket egy ido utan megszoksz es mar a te sajat lakasillatod lesz es ahogy csinositgatod es minden ami szem-szajnak ingere..

Nembirok tobbet.
Most csak igy idekoptem egy ilyet hogy kiuritsem az agyam es a kutyammal a labamnal ledoljek es ket mp mulva aludjak.

Szep estet mindenkinek föleg a kedves urnak,aki mostanaban mosolyt csal az arcomra.:))

joejt!

b.