i know you're still there because you scared that you'll lose everybody,scared that you'll lose everything

Néha van az embernek az az érzése,amikor iszonyatosan vágyik valamire,ami volt.
Lehet,hogy egy illat,lehet,hogy egy érzés,lehet,hogy valami amit régen látott vagy régen járt ott.
Elérhető dolgokról van most szó..a nagymama házának illata,a nyári eső illata,egy külföldi hely érzése,egy másik világ,ahol minden máshogy működik..
Ahol a szabályok átíródnak,ahol a sablonhelyzetek is újnak tűnnek pedig csak a környezet más,ahol a nyelv más,ahol nem értesz mindent,csak a felszínt.
Nem látsz bele a problémákba,nem kell,hogy beleláss,hiszen te turista vagy,igazábol nincs közöd hozzá.

Valamelyik héten annyira éreztem,hogy újra akarom olvasni a párizsi blogomat (sonitagoestoparis.freeblog.hu),érezni akarom,amiről ott irtam,tudatositani magamban,hogy én három hónapot töltöttem egyedül egy másik országban,egy teljesen más világban,egy teljesen más életszemléletben.
A zenék amiket kint hallgattam már nem hozzák elő a Párizs-érzést.
Mégis..szinte tisztán emlékszem,milyen érzés este 6kor kilépni a Boulevard Montparnasse-ra és érezni,hogy tudom,miért vagyok ott.
Emlékszem milyen érzés az Eiffel torony alatt állni könnyes szemekkel és úgy érezni,hogy megtaláltam,amire mindig vágytam.
Tudom,milyen érzés a reggel illata a pékségben,tudom milyen a párizsi metro,fel tudom idézni,milyen a Jardin de Luxembourgban futni vagy csak szimplán üldögélni Ben & Jerry's fagyit nyalogatva.

Ez a három hónap tett engem olyanná,amilyen vagyok.
Hogy amikor azt hallom,hogy Barcelona jobb,mint Párizs,akkor puffogva,kiabálva jelentem ki,hogy az illetőnek nincs igaza.
Hogy voltam-e valaha Barcelonában?
Soha.

Mindennél jobban vágyom arra,hogy ottlegyek a kedvenc városomban.
Emlékszem,hogy hogy szeretett,amiért szerettem.
Mindig,mindig tökéletes volt..pedig három hónap alatt nem csak a felszínt ismeri meg az ember.
A franciákra jellemző összes banális sablonos dologgal találkoztam,az eiffel tornyos kulcstartótól kezdve a hón alá csapott bagetten át..és soha semmi nem zavar,mert tudod,hogy ez a világ rendje.
Ők ilyenek.
Ők igenis megtolják a kocsidat,ha nem férnek be a parkolohelyre,ők igenis ordítanak hajnali négykor is és olyan finom a caramelvodkájuk,mint semmilyen alkohol a világon és még másnapos sem leszel tőle.

Hol van innen a szenvedély,Budapest?
Hol van az izgalom,a kis utcák,ahova betévedsz,amikor eltévedsz és a világ leggyönyörübb dolgaira lelhetsz?
Hol van a kreativitás,a pulzálás esténként?
És nem akarok különc lenni,nem akarok művész lenni,nem akarok szimplába,instantba,kuplungba járni,nem akarok rétegeket,azt akarom,hogy a kávézók azért legyenek nyitva sokáig,mert SZERETIK,amit csinálnak,mert az emberek hálásak.
Legyen Shannon Bar,lógjon a melltartóm az egyik üvegen,amikor visszamegyek másnap délután egy brutál party után,vegyenek fel a pultosok msn-en,játszák az összes kedvenc számomat,legyenek a falba karcolva és a falra írva az ottjárt emberek monogrammjai és szerelmes üzenetei..

De nem.
Itt nemlesz.
Itt lesz bkv áremelés,itt lesz szar politika,itt lesz sok sok katasztrófa,negativum,szerencsétlenkedés,lehúzás,értelemnélküliség.
Tehetetlenség.

Pénz beszél...engem már nem motivál a pénz.
Ez fura?
Fura egy olyan helyre,világra vágyni,ahol a hírekben a pozitiv dolgokat is bemondják a negativ mellett,ahol az emberek mosolygosak és a himnusz és a szózat nem arról szól,hogy nekünk mennyire szar,persze nem magunk hanem mások miatt.

És csodálkoznak az emberek,hogy akinek van esze az elmegy,ez a legszebb az egészben!

Istenem,csak tudnám,hogy mi az,ami még mindig itt tart.
Ami miatt visszahúz a szívem,ami bennem honvágyat kelt,amiért mégis látok pislákolni értelmet és érzelmet a szebb napjaimon ebben a városban,ebben az országban.

Talán ti vagytok..talán az illatok.Az érzések.A látvány.
Ezek pillanatok,amikor belémnyilall,hogy tudom,mit keresek itt.
Pillanatok.
Nem hónapok.


De majd igyekszem.

Jóéjt