stop this train,i wanna get off and go home again,i cant take the speed its movin in i know i cant but honestly wont someone stop this train?

Valami van a levegőben,ez már biztos,mert nem csak én érzem.

Rövidülnek a nappalok,hidegebb minden,reggel nehezebb felkelni,mert olyan kint mintha el sem aludtál volna..és olyan ott bent is.

Kilépsz a szürkületbe és utálsz mindent.Minden csak koszosnak látszik,pedig minden ugyanolyan,csak esett egy kis eső vagy hó.

Amikor mindent beborít a hófehérség,akkor gyönyörű..de ez a gusztustalan,orrpirító,ujjlefagyasztó,torok-elszorító hideg az,amit meg kell tanulnunk kezelni.

Sok a munka,sok a gond..de ha dolgozik benned egy apró emlék a nyárból,ami ott pislákol benned,akkor az elhatározás megvan,hogy jobbá tedd a hétköznapjaidat.

Jó esetben elutazol valami meleg,messzi tájra,vagy hideg,de havas és téli sportokra alkalmas helyre.Rossz esetben megpróbálsz kihozni valamit abból,amid van.

Mit tehetünk?

Megvehetjük a Cosmopolitant meg a Joy-t és követhetjük az idiótábbnál idiótább tanácsaikat,amiket nekünk már a nagymamánk elmondott,amikor még pöttömek voltunk ( pl. egyél gyümölcsöt,igyál sok teát,aludj sokat,de a szexelj sokat tanácsra már magunktól jöttünk rá..) és kisilabizálhatjuk a viszonylag értelmeseket,amik viszont maguktól értetődnek.

Amikor néhány sugárnyi napfényt sikerül elkapnom a télben,akkor érzem,hogy mennyire számít a fény,a D-vitamin,csak még egy kicsit,csak egy picit had érezd..

Nos,ilyenkor irány a szolárium!Nem heti hétszer,csak egykétszer,pár percre,hogy emlékeztesd magad.És bár az érzés kicsit plasztik,mégis jobb,mint a semmi!

Az edzés pedig a másik.

Úgy érezzük,nincs energiánk,nem tudjuk megmozdítani semminket,de amikor nagy nehezen lefolyunk az edzőterembe és lenyomjuk a másfél óra jól megérdemelt testmozgást,akkor nem értjük,hogy hagyhattuk ennyiben néhány hónappal ezelőtt,pedig olyan lelkesen vágtunk bele!

Főleg most,hogy jön a karácsony,ideje kicsit rágyúrni a méregtelenítésre,ugyanis a nagymamák és a rokonok ilyenkor előszeretettel mérgeznek..:)

Viszont ami még ezeknél is fontosabb..ne hidd azt,hogy ezekben az időkben kiakadni katasztrófa.

Ne hidd azt,hogy csak téged idegesit az a rengeteg hülye ember a villamoson és csak te érzed úgy,hogy az átlagnál sokkal jobban belemásznak a személyes szférádba,védtelenebb vagy..

Az utóbbi időben,talán az időjárás miatt,sokat filozofálok komolyabb dolgokon,sokat jojózok múlt és jelen között,pörgetem előre-hátra az életem filmjét,már amire emlékszem.

Kire haragszom?Ki van mellettem?Ki az,akire mindig számithatok és mi lett a régi barátságokkal,régi emberekkel?

A dolgok,amik anno sokat számitottak,hol vannak már?Emlékszem egyáltalán rájuk?

Sokra igen,sokra nem.

Rengeteg a munka..és itt most nem csak a kávéfőzésre gondolok.

Ha olyan jól tudnám kezelni az életemet,ahogy kávét főzök,akkor meg lennék nyugodva.

De amilyen egyszerűnek tűnik a fizikai munka,olyan nehéz a mentális.

Megbírkózni rémálmokkal,gondolatokkal,amelyeket nem érzek helyesnek,érzésekkel,amelyekről azt hittem,már eltűntek és tényekkel,amelyekkel szembe kell néznem.

Lejöttem Velencére,hogy kicsit kitisztuljon a fejem.Éjszaka érkeztünk.Nekem már hetek óta nincs jókedvem és ez az utóbbi egy hétben teljesedett ki.Megmagyarázhatatlan,hogy a dolgok a fejemben miért most törtek elő,biztos oka volt,mindenesetre már nagyon aggódtak értem.

A legrosszabb az volt benne,hogy nem tudtam sirni.Ha végre eljutottam volna addig,hogy elmondjam mi bánt,valami mindig közbejött.Pattanásig fesztültem,minden dologra negativ volt a reakcióm.

Ma reggel felkeltünk és lementünk a nappaliba.Reggeli,tévé bekapcs,internetezgetés..

Aztán hirtelen egy madár repült az ablaknak (a velencei házunkban hatalmas ablakokon bámulhatsz ki a kertbe).

Láttam már ilyet,nem egyszer.A madarak mindig azt hiszik,hogy valami átjáró.Állítólag a nővérem a múltkor behozta,megitatta a madarat,akivel ugyanez történt,igy kimentem énis megnézni,hogy mi lett a madárral,sikerül-e elrepülnie,vagy ott piheg a kertünkben.

Nyomomban a két kutyával kislattyogtam.Kerestem,de sehol nem láttam,ez mégsem nyugtatott meg..éreztem,hogy valami nincsen rendben,de elindultam befele.

Aztán jött az éktelen csipogás.

A kutyák persze megtalálták.

Gyorsan elhúztam őket onnan,bár Mini már megszerezte magának egy-két dobásra a madarat és kitépkedte néhány tollát,de időben sikerült arrébb toloncolnom a két izgatott kutyát.

Visszamentem.Benéztem az ablakon és bekiabáltam a barátomnak,hogy jöjjön.Megpróbáltam megfogni a madarat de egyszerűen nem bírtam hozzányulni,olyan puha volt,olyan törékeny..

Néztem ezt a szerencsétlen,apró állatot,ahogy piheg,mocorog,kinyitja-becsukja a szemét,aztán egyszercsak behúzta a fejét a mellkasához,vett még egy kis tüdejének hatalmas lélegzetet aztán távozott.

Én pedig álltam és néztem.Láttam már halott madarat..de nem láttam még meghalni madarat.

És akkor elkezdtem sírni.Be lettem küldve,de nem bírtam abbahagyni a sírást.Ott,abban a pillanatban és abban az apró lényben megtestesült minden félelmem és most szembesültem vele.

Annyira nehéz volt megemészteni a tényt,hogy ez az élet rendje,hogy sosem tudhatod,hogy kivel,mikor,mi fog történni..

Aztán erős kezek hatalmas ölelésébe folytottam a bánatomat,ami hihetetlen módon hatott nyugtatóul.Már máskor is éreztem ezt az energiát,néhány nappal azelőtt,amikor mellém ült és megfogta a kezem.Én épp bele voltam süppedve a negativ gondolataimba,de volt ebben valami olyan energia,olyan pozitivitás és ÉLET-érzés,hogy belé tudtam volna bújni,hogy életem végéig érezhessem ezt a megnyugtató érzést..

Ő ittvan mellettem,de sokatoktól kérdezem:hol vagytok ti?

Tényleg azon múlna egy ismeretség,rosszabb esetben egy barátság,hogy mennyit írok facebookon?

Mert mostanában nem ülök 0-24ben a gép előtt.

És már más az élet..és más vagyok én is.

Más a fontos..nem a facebook.

Nem az MSN.

Hanem az,hogy akit a családomnak,szerelmemnek,barátomnak tartok,érezze a jelenlétemet.

Úgy érzem,szükségem van rátok mégsem tudom megadni nektek azt,amire vágytok.

Nem tudok interaktiv lenni mert már nem akarok.

Nem akarom hogy ez irányítsa az életet,mégha ez is a generációnk átka.

Menjünk és mozduljunk ki,csináljuk,érezzük,lássuk,legyünk ott,hogy tudjuk milyen!

Minden..akár a hideg,téli,orrcsípős szél,akár a forraltbor egy kocsmában,ahol jókedvűen bámuljuk a hóesést..

Hogy soha,de soha egy másodpercre se bánjuk,hogy nem voltunk a másikkal eleget...hogy sose mondhassuk,hogy visszaforgatnánk az időt,ha tehetnénk.

Hanem mindig legyünk ott,ahol lenni akarunk,mindig tegyük meg,amit szeretnénk,hiszen ebben a testben egyszer élünk.

Hogy majd én is,ha annyi idős leszek,mint a nagymamám,azt mondhassam az unokámnak,aki most lép ki a nagybetűs életbe és fáradt,rémült a tekintete attól,amit lát,hogy én nem félek a haláltól.

Jóéjt

b.

So scared of getting older
I'm only good at being young
So I play the numbers game to find away to say that life has just begun
Had a talk with my old man
Said help me understand
He said turn 68, you'll renegotiate
Don't stop this train
Don't for a minute change the place you're in
Don't think I couldn't ever understand
I tried my hand
John, honestly we'll never stop this train.