"nagyon szépen írsz,szeretlek olvasni:*"

Az elmult pár napban rengeteget gondolkodtam arrol,hogy mi tesz minket felnőtté és mindig,de mindig ugyanabba a lerágott,klisé-szagú dologba ütköztem,amivel az emberek takaroznak ha valami történik:

az idő.

Idővel az ember megtanul mérlegelni...felállítja az egyéni értékrendjét,ami fiatalabb korához képest rengeteget változott:akkor olyan könnyü volt itélkezni,olyan könnyü volt mélyre szántó megállapításokat hozni..olyan könnyü volt kijelenteni,hogy mi ilyen meg ilyen helyzetbe soha nem fogjuk magunkat sodorni,mert az nagyon szar.

És akkor ott állsz,döntésképtelenül a bizonyos helyzet előtt és keresed magadban a gyereket,aki majd megmondja neked,mi a jo és mi a rossz,aki majd dönt helyetted,hiszen bizonyos információk híján nagyon könnyü volt kijelenteni dolgokat.

"Bölcsesség,megbocsájtás,elengedés,elhalványulás,halál,tapasztalat,vonatkozások" : ezeket a jelzöket írtam az iPodomba,amikor ez a téma járt a fejemben.Minden olyan tényező,aminek megváltozott a jelentése az életemben.

Megbocsájtani tudni kell..itt már megint a mérlegelés van mérlegen,tudnod kell,ki az,akit érdemes magad mellett tartani,aki a jövöben is segitséged lehet,akármilyen formában.

Az elengedés maga szorosan összefonódik a megbocsájtással és a szeretettel..ha szeretsz,elengedsz.Ha szeretsz,megbocsájtasz.De itt már ugrik az az elvem,hogy sose kezdj ugy mondatot,hogy "ha.."..olyan zsarolás-szaga van.Mert senkit nem köthetsz így karóhoz,nem mondhatod meg neki,hogy mi az:szeretni.Mindenkinél más,mindenkinek más.Van,akiknél nem fér össze,van akiknél külsö szem nem látja a belső lángolást.

Hányszor hallgathattam drága barátnőmtől,hogy "SOHA DE SOHA AZ ÉLETBEN NE MENJ BELE KOMOLY KAPCSOLATBA" vagy "MOST BÁRHOL LENNÉK AHOL HÁROM MÉTERES KÖRZETBEN NEM TALÁLHATÓ MEG XY (= a szeretett férfi)".És mégis,amikor látom őket,tudom,hogy a barátnőm,amikor kimondja ezeket,akkoris biztos magában,hogy ha a könyökén is jön ki az adott személy,ezek a kijelentések beleférnek,mert itt sokkal többről van szó,mint egy "komoly kapcsolatrol"..itt majdnem három év megprobáltatásai,boldogsága,keserüsége van a dologban.Amikor két és fél éve kiment külföldre,azt mondta nekem:

-Ha ez fogja elrontani életem első normális kapcsolatát,akkor esküszöm soha nem bocsájtom meg magamnak.

Ő is pontosan tudja,mit tart a szívében,kezében,és tudja:ezek a kijelentései komolytalanok és sokkal kevesebb a tartalmuk,de annál nagyobb a hátterük.

Aztán itt vannak azok a fránya dolgok,amikre mindig emlékezni fogunk,amik belevésődtek az agyunkba..azok a dolgok,amik fájnak,miért vannak midnig ott?Miért nem tud az ember felejteni csak ÚGY?

Nagyon egyszerű a válasz:

CSAK.

Mert ez az élet,az élet választási lehetőségek tára,ahol TE magad vagy az,aki a sors által felkinált utak közül választ.Választhatod az önsajnáltatást és a rosszérzést,választhatod a pozitiv gondolatok gyogyitó erejét,de hidd el:van aranyközépút.

És nem baj,ha örjöngsz,ne probáld meg eltusolni a dolgokat,amik fájnak.Szembesíts,toporzékolj,sírj,nevess,csinálj mindent,amitől ÉLSZ.

És nem baj,ha néha rossz.Mert igy megtudod milyen az,amikor jo.

Idővel minden elhalványul.Nem,nem szépül meg,ez hülyeség.De ami nem öl meg,az megerősit,te pedig idővel megtanulod a megtanulandot.

A halállal egyre többször találkozom,egyre tudatosabban.Máshogy.Változik a szerepe.Félsz..és egy idő után rájössz,hogy a születéseddel járó dolog a halál.Nem tudsz tenni ellene,nem tudod kiszámítani (még facebookon sem..:) ),nem tudod,mikor jön.

Ezért kell megélned minden pillanatot,ezért kell arra koncentrálnod ami VAN,és levonni a következtetéseket abbol,ami VOLT,majd elengedni őket.Ezek a dolgok elhalványulnak,te pedig ott állsz majd a tapasztalatoddal,ami a választásod által rögzült benned.Mindig az út határoz meg,nem a cél.

Mostani tapasztalatom alapján elmondhatom már magamrol:volt,amikor azt hittem szerelmes vagyok,de rá kellett jönnöm,hogy nem.Régen,amikor kicsi voltam..és mostmár csak mosolygok néhány dolgon,ami akkor nagy dolognak tűnt.

Azt hiszem,tudom mi a szerelem.Lehet,hogy ez idővel változni fog,lehet,hogy megváltozik a véleményem,lehet,hogy még erősebb érzések jönnek majd.De jelenleg ugy érzem:rengeteg kis kapcsolat aminek szerelem-szaga volt,semmi nem volt.

Hihetetlen változás közepén vagyok.Megszokott emberek millioegy uj arcát ismerem meg,erőprobák elé állít az élet,választások elé,ahol ugy érzem döntésképtelen vagyok,pedig elötte tudtam a választ.Várnom kell bizonyos dolgokra,amikre ugy érzem,szükségem van,amik nélkül ugy érzem,nem tudok élni,a csiszolatlan gyémántok,amik tökéletessé teszik a tökéletlenségemet,de nélkülük nem találom a helyem.

Vajon hol lesznek ezek a dolgok pár év mulva?

Vajon ugyanennyire elveszettnek érzem majd magam?

Mi az,ami segíteni fog?

Honnan fogok tudni dolgokat,amikről eddig azt hittem tudtam,most pedig kiderült,hogy tévedtem?

Honnan fogjuk tudni,ki az,aki mindig kitart majd mellettünk és vajon ez az ember hányszor ment el mellettünk az utcán eddig?

És ha elment mellettünk,ismerős lesz?

A kérdések tömkelege a fejemben ijesztő most,hogy ugy érzem:bekötött szemmel lépek ki a nagybetűs ÉLETbe.

Kaptam hideget,meleget,tanultam a hibáimbol,nem tanultam a hibáimbol,voltam erös,voltam gyenge,követtem el hibákat.

...És még csak most kezdődik.

cs

b.

this time maybe i'll be bulletproof

"Ez nem volt benne a megállapodásban.Ez így nem fog működni.Új albérlet után kell nézniük novembertől.Legkésőbb december 15.Üdv. ed"

Audrey Hepburn

Vannak emberek,akik csak úgy átsuhannak az életeden és nem emlékszel rájuk.

Én biztos nem ismerném fel az ovistársaim javát ha összefutnék velük az utcán,viszont tisztán emlékszem a tejfölszőke,apró Kitti nevü lányra,aki ovi középsőben tanitott engem nyálbuborékokat fujni.Nagyon büszke voltam magamra!!

Vannak olyanok,akiknek évek kellenek,hogy mély nyomot hagyjanak benned és emlékezz rájuk vagy felemlegesd őket idövel,amikor már nem az életed részei.Ezek azok az emberek,akikkel kinos helyzetekbe keveredtél vagy esetleg fájdalmas helyzetekbe,esetleg unalmas tanárok,vagy osztálytársak voltatok..tanultál tőlük,de legtöbbjüktől azt,hogy milyen ne legyél,vagy hogy mit kell másképp csinálni,hiszen bár évekig melletted voltak,most mégsincsenek sehol.

A barátok vagy tudnak élni a változással és te az övéikkel,vagy-ahogy egy jo barátom mondta nekem anno - "lejár a szavatosságuk".Ez hozzátartozik a fejlödésedhez,tudni kell elengedni azokat az embereket akiktől már nem tanulhatsz többet.

Aztán ittvannak azok az emberek,akiknek elég egy pillanat,hogy mély nyomot hagyjanak bennünk.Egy mozdulat,egy mondat,egy vigyor..és te folyamatosan rajta kattogsz,érzed az energiát,mindegy milyen formában,de meg akarod ismerni ezt az embert.

Ha ennek igy kell lennie,akkor mindenhol bele fogsz futni,látod az utcán,bevonzod magadhoz!

Nekem így volt Zalánnal.

Régen,amikor kb 16 éves lehettem,mögöttem állt a sorban a szórakozóhelyen,aminek nem mondjuk ki a nevét.Két szólt váltottunk,Ő már nemis emlékszik szerintem.Mindenhol láttam (közrejátszik,hogy közel lakik hozzám) és mindig,mindig meg akartam ismerni!Szigeten állandóan ugyanott buliztunk.

Aztán egyszer egy hajnali HÉVezés alkalmával magyaráztam az egyik barátosnémnek,hogy a Queens Of The Stone Age,akik azon a Szigeten felléptek,na hogy nekik a dobosa a Foo Fighters énekese és hogy reméljük a másnapi koncertre jön velük bár nem hiszem mert blablabla..És egyszercsak Zalán,akit akkor még nem ismertem,megfordult és belemagyarázott valamit a mondandómba,amitöl hullaideges lettem,de már nem emlékszem mi volt az,csak hogy fogadtunk kinek lesz igaza.:D

Aztán nekem lett igazam és az este folyamán meg is láttam (nehéz nem észrevenni drága Zalán urat:D ),odamentem és vagy igazat adtam neki vagy büszkén közöltem,hogy nyertem.Azóta - pár hónapot leszámítva - szerves része az életemnek,nem akarok nélküle élni mert egy olyan ember,akire mindig lehet számítani mindenben,akármelyik expasi elbujhat mellette mert egyik sem olyan fontos nekem,mint Ő.

Matyi,Matyi,Matyi...amikor szerelmes voltam beléd Gloria Jeansben!!Aztán kiderült,hogy hiába.:D

Mindig néztem,mikor jössz be,kivel vagy,próbáltam kommunikálni,irigykedve bámultam az asztalotokat és legszívesebben odaültem volna.

Aztán amikor kimentem Párizsba,akkor kezdett nyilvánvalóvá válni,hogy énis szimpatikus lehettem,elkezdted olvasni a blogot Fannival,most pedig nem akarok sehova sem menni nélküled és veled tervezek rengeteg mindent,olyan dolgokat,amik lehet hogy évtizedekig fognak tartani!

Szeretem a cinizmusod,a szarkasztikus válaszaid,a mozdulataid,a hanglejtésed és még rengeteg mindent,amivel meg tudsz nevettetni,a titkaimat pedig bizalmasan kezeled.

Ilyenek az igazi barátok!

Vannak emberek,akiknek a távozása mély nyomot hagy benned.Nem szerelemről beszélek,szeretetről beszélek..amikor szembesülsz vele,hogy nincs veled minden nap,nem hivhatod akármikor,nem irhatsz neki üzenetet akármikor.És akkor kezded észrevenni Őt...magadban.

A mozdulataidban.

A mondataidban.

A kifejezéseidben.

Ezek az emberek belédivódnak,szépen folyik át belőlük beléd az,amit el kell raktároznod és mélyen őrizned és tudod,hogy most valami fontosat kaptál.

Én látlak titeket bennem,én látom magamat bennetek,emberek,akik körülvesztek.Látom a mozdulataimat,hallom a kifejezéseimet,látom,amit tanultatok tőlem és büszke vagyok rá,hogy adhattam nektek.

Máté,én látlak a Gerzsonban,látlak a Pusóban,látlak az egész osztályban,mégha nemis ismertük annyira egymást és még akkor is,ha nem tudsz már velünk lenni:Boldog Szülinapot.

csók

b.

the ultimate fakebook

taps,taps,taps.

gratulálunk a mi generációnknak!

el kéne dönteni,hogy most akkor végülis szerencsésebbek vagy szerencsétlenebbek vagyunk-e nagyanyáinknál.hogy meg vagyunk áldva többféle kommunikációs eszközzel.

jó dolog az internet,félreértés ne essék!tanuláshoz,kapcsolattartáshoz,guglizáshoz,mindenhez jol jön.

de nem gondoljátok,hogy kicsit sok,amikor már szemrebbenés nélkül fogadjuk a következő mondatot:

-postoljad a kommentet én meg lájkolom!

annyi félreértés esik nem egyszer,nem kétszer ezekből az internetes üzengetésekből,hogy kapcsolatokat képes tönkretenni!

alapból az iwiw-vel indult minden,legföképp a családi állapot rublika okozott gondot az embereknek.ma már CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az az ember szereti a párját,aki kiirja,hogy kapcsolatban van.aki nem irja ki,azt elkezdik fúrni,az emberek találgatni kezdenek:vajon miért rejtegeti a dolgot?

HAVEREK!ha nem lenne iwiw,nemis tudnátok!!

aztán jött a myspace.itt már nemis rejtheted véka alá hovatartozásod,hiszen "no answer" rublika - hihetetlen módon - NINCS a választási lehetőségek között!!

tehát,mindenképp meg kell jelölni valamit.rendben,bejelölted.csakhogy!

ha a másik nem elsö helyen van a topfriendjeid között,akkor ásd el magad és már megint ott vagyunk,mint az iwiwen:vajon MIÉRT NEM RAKJA BE ELSÖ HELYRE??

arra nemis gondolnak,hogy esetleg a kedves nincs is fent az adott közösségi portálon,és az első helyre rakott testvér/legjobb barát/akárki az nem a személy,akivel kapcsolatban vagy (nekem az öcsém volt az első helyen,neki én,nem egyszer lett belöle félreértés).

másrészt,ha mindkét fél fentvan,akkor kezdödnek csak a gondok.

myspacen meg facebookon összeismerkedni manapság nem nagy dolog.az "és hol ismerkedtetek meg?" kérdésre mostanság egyre kevesebbszer válaszolnak így a korunkbeliek: "a dizsiben/kávézoban",inkább így: "ja hát addolt májszpészen".

az összeismerkedés oké.kommentáljuk egymást,lájkoljuk egymást,postolunk egymásnak linkeket,vidiket,képeket,ezzel meg lehet ismerni a másik izlését egy bizonyos fokig.

de hol vannak a reakciók,hol vannak az érzések?az nem érzéskifejezés,hogy " :DDDDD ",és pár hónap mulva szomorúan azt mondja a kedves msn-en (onnan tudod,hogy szomorúan,mert ezt irja: " :(( "),hogy "mivan bébi?már nem vagy olyan boldog,mint régen..."

uhh.

mert nem irok anny D-t?

és aztán a legalja,a legalja jön most figyeljetek!!!

a kémkedés.

a kémkedés a legsunyibb,legrosszabb de legelkerülhetetlenebb dolog a virtuális világban.azt a képet ő kommentelte,kidobja a facebook,el tudom olvasni.lájkolta valami szuka státuszát,mi is a neve?keressünk vissza,hátha lájkolt fotót is,hogy meg tudjam nézni..ó ezaz,meg is van!!katt.

fuj de ronda.

elmentem.majd megmutatom a csajoknak,hogy jót röhöghessünk.

kik a közös ismeröseink?na,a juci.majd akkor jol kikérdezem hogy milyen ez a csaj.

aztán lássuk az üzenőfalát.kik írnak neki?napi hányszor?ki az akinek a legtöbbet ír ő?

én csak tudom,kémmester voltam.annyit szenvedtem,annyi félreértést okozott a virtuális világ a kapcsolatomban,hogy rájöttem,hogy ennél feleslegesebb dolgot sosem csináltam.

és a legszebb,hogy az ember maga alatt vágja a fát!!mert senki nem kényszerit,hogy keress rá dolgokra,amihez semmi közöd és hogyha fontos,akkor az ember,akiben megbízol és aki szeret úgyis megosztja veled.

"basszus vedd már észre nem csinálsz semmi mást,csak ülsz a gép elött és bizonyos időközönként irogatod a nevét a keresőbe,tiszta idióta vagy" - kaptam meg valamelyik nap és mennyire igaza volt az illetőnek!az alapján próbáltam kideriteni,hogy mi a helyzet arrafele,hogy miket postol,hogy miket ír ki,hogy milyen videokat néz,hogy kivel kommunikál..beteges.

én is próbáltam megtéveszteni talán még saját magamat is:felraktam a vigyorgós képeimet,hu de nagyot bulizunk,hu de minden fasza.akkor az is volt és jóléreztem magam,a barátaimmal midnig jó!de kinek próbáltam hazudni?

"ha akarsz kérdezni valamit,hívj fel és ne a féjszbukomról próbáld meg leolvasni,hogy mi van velem."

aztán eljött a pillanat,amikor befejeztem.amint rámjönne a fészbukolhatnék és felesleges nyomkodással tölteném az elkövetkezö két orámat,akkor kimegyek olvasni vagy bicozni,amig még jo az idő.játszom a kutyámmal.iszom egy kávét,elszivok egy cigit.

és bár a napjaim még midnig ugyanugy kezdödnek,de ezen nemis akarok változtatni,annyira rutin,annyira beivódott: felkel,kimász,csipás,asztal,szék,leül,SPACE,kód,safari,facebook.com,notifications...mégis rájöttem,muszáj mértéket tartani.fontos a facebook,fontos a kapcsolattartás.

de fontos hogy tudjuk a határokat a hasznos és a mértéktelen között.

és amikor töröltem a myspacemet és a gép rákérdezett,hogy "miért hagyod el a myspace közösséget?",a válaszom az öt lehetőség közül egyértelmű volt:

TOO MUCH DRAMA INTHERE.

csók!

b.

love until we bleed

Vasarnap.

Mennyi??Fél 10?Ú.

Három órát aludtam.

-Gyerünk mert az IKEA ilyenkor tömve van,sosem végzünk! - utasit a parancsnok anyám,énmeg fejzúgva kikelek az ágyból.

Koncentrálok hogy érezzem a változást,érezzem,hogy jobb.

Minden meglepődés és érzés nélkül megállapitom:még mindig kurvaszar.

Nembaj,mert ez már igy is marad,nyugtázom és felöltözöm.

Már megint ez a hülye érzés..fogmosás közben ébredek fel,már fel vagyok öltözve és megmostam az arcom.Hogy jutottam el egyáltalán idáig??Semmire nem emlékszem..

Anyám hangja a távolból.Tompa vagyok.

-Rázd meg magad! - parancsolok magamra szúrós szemekkel a tükörben.Kényszeredett mosoly.

Hol a csillogás a szememböl?Nem értem.

De nem érdekel.Mostanában valahogy semmi.

IKEA.

Amig anyára várok,nézem a gyerekeket a játszóházban.

Had másszak be énis azok közé a király lasztik közé!!Olyan régen volt,hogy már nemis emlékszem..

Olyan régen volt,hogy ez a tekintet,amit most a tükörben látok,gyermekien csillogjon,hogy naivan várja a világ gyönyörüségeit amit a nagyváros,a pezsgő élet tartogat és amit nem egyszer megprobáltak brutális eszközökkel a porba tiporni.Ez viszont meg is látszik.

De megerősit..az ember meglepöen jól tud együttmüködni saját magával krízishelyzetben.Ez is személyiségfüggö,de hasznos,ha magadra támaszkodsz:olvasni,olvasni,olvasni,beszélgetni tapasztaltabbakkal,figyelni az állatokat,figyelni mindent.Visszavonulni.Kivonni magad a mások dolgábol.Meg kell tanulni.

Gondolatban már a labdatengerben úszom,de ez hiu ábrándnak bizonyul,mivel nagy ló vagyok.

Lépcsőről lépcsőre,lépésről lépésre..vonszold magad!Élvezd már!Az uj lakásodba válogatsz bútort!

Ez feldob,kicsit megfeledkezem a dolgokról.Konyhabutorok,egyre több rohangáló ember,kerülgetni kell,ki kell jutni.Enni is kéne.

Aztán már megint hoppanálok,már otthon is vagyok.

Egyedül.

Magammal.

Hatalmas kád víz,ó!Gyere!

Mandulaolaj-só keverék a bőrradír,letisztitja az aurádról a gusztustalan dolgokat amit kapsz a külvilágtól.

Becsukom a szemem,végigdörzsölöm a testem és elképzelem,ahogy a fekete kátrány tűnik el a bőrömről.

LEVEGŐ!

Tényleg jobb.

Kimászok.

Letörlöm a tükröt.És akkor fedeztem fel.

A lyukat.

Ott ékeskedett a szívem helyén.

Érdektelenül néztem,csak néztem sokáig,nem értettem,hol hagytam,nem értettem,miért nincs velem,amikor nélküle képtelenség létezni.

Fogtam egy vattát és teletömködtem.

Nem lett jobb.

Aztán zsepivel tömködtem tele.

Nem lett jobb.

-Mindegy-gondoltam-,eddig sem zavart hogy ottvan,most sem fog.

De mindig éreztem a hiányát.

A hajam fakóbb,a tekintetem üres,a szavaimban nincs ÉLET,hiányzik a működtetőerő!

Mit tehetnék?Hol hagytam?Kezdjem el keresni?

Sokáig üldögélve gondolkodtam,vajon merre kezdjem?

Aztán felkeltem és elindultam világot látni.

Kerestem mindenkinél,kerestem mindenben,kerestem mindenhol.

Kutattam utána,próbálkoztam néha,de kiderült,hogy nem a megfelelö helyen.

-Csapos,egy sört! - huppantam le reményveszetten egy kocsmai székbe.Lehajtott fejjel vártam az italt,végigpörgettem magamban mindent,de az egész világot körbekutattam.

-Más valamit kisasszony? - kérdezte a kedves hang.Megráztam a fejem.

-Egy pisztolyt.

Nevetett.

-Ugyan,ne legyen ennyire borúlátó!Mi történt?

-Tudja...én szivtelen lettem.Nem tudom hogy lehet,nem értem.Nem találom a szivem és vele együtt magamat sem.Azt hiszem,semmire nem vagyok képes.

-Nade kisasszony..most mondta el,hogy árkon-bokron keresztül,tűztől-víztől nem félve,a fél világot átszelve kutat a szivéért,és azt meri mondani,semmire nem képes?

Felemeltem a fejem és fáradtan belebámultam a mély kék szemekbe.Megnyugtatóan pislogott rám,félmosollyal az arcán.

-Kisasszony,maga küzd.Ezért elárulok magának valamit.

Érdeklődve figyeltem,ahogy elövesz egy kis dobozt a pult alatti széfből.

Gondosan kicsomagolja,kinyitja a zárat,felderül az arca,és csillogó szemmel hozzám fordul:

-Hogy magának milyen hatalmas szive van!! - kiált büszkén,és elöttem is feltárul a doboz tartalma.

Elképzedve nézek rá.

-Végig itt volt magánál!!-sikitottam fel örömömben,Ő pedig büszkén bólogatott.

-Tudja,nemrég bízták rám én pedig gondosan vigyáztam rá.Minden nap beszélgettem vele,tisztán tartottam,szerettem!Egyre hatalmasabb lett és tudja én hiszek a megérzéseimben,éreztem,hogy el fog jönni valaki,akit megilleti ez a sziv,amit féltve őrzök!?Hisz ön a megérzésekben?Kisasszony,ön mindent megtett azért,hogy ez a sziv megillesse magát!

Boldogan nyomta a kezembe a szivemet,amit féltve őrzött,és ami az utóbbi idöben rakoncátlanul viselkedve elhagyott engem,mert érezte:meg kell leckéztetnie,vissza kell térnem magamhoz,hogy kiérdemeljem őt.

-Hogyan tudnám meghálálni,hogy igy vigyázott a szivemre,hogy nem hagyta,hogy elcsoffadjon,becézgette,vigyázott rá?Uram,maga egy olyan ember,aki minden tiszteletemet és bizalmamat élvezi.Rendelkezzen velem! - hálálkodtam a csaposnak,de Ő csak nevetett.

-Kisasszony,nem lehetnék hálásabb a sorsnak,hogy megismertem magát!Akinek a szive ilyen gyönyörü,rossz ember nem lehet,gondoltam amikor az a sötét alak a kezembe nyomta a dobozt.

-Tudom,nem törödtem igazán a jelekkel,nem törödtem a szivemmel kellöképpen,nem küzdöttem eléggé..-mondtam könnyezve a büntudattol,mire Ő magához huzott és megölelt.

-Kisasszony,nem ez a lényeg..maga bevállalta,hogy hóban-fagyban,reménytelenül nekiindulva,de kibogozza azt a kötelet,ami a labirintuson át vezetett idáig!Mostmár koncentrálhat a szivére,mostmár bizzon magában és már tudja,mit kell tennie!

-Rendben,de...ne engedjen el!

És akkor a csapos kettöt csettintett,a kocsma ajtaja kivagodott es egy hatlovas hinto allt meg a bejaratnal.

-Kisasszony,en magara vartam idaig.Maga azt hiszi,az utja végére ért,pedig minden csak most kezdodik el!

joejt!

b.

down to the wire,i wanted water but i walk trough the fire

Szerintem nem lenne nagy keres mindenkire egy restart gomb.

Ha a szamitogepkre megoldjak,akkor rank miert ne lehetne??

Lefagyott a rendszer?Ujra kell inditani!

Fennall az adatok elvesztesenek veszelye,de erös vagy,tulteszed magad rajta es lehet hogy hianyosan kell ujrainditani magad,de mar tudod hogy kell összeszerkeszteni/írni/csinalni a dolgokat,amit elvesztettel.

Igy hat belevagsz,ujrainditasz,elveszitesz,anyazol,de nincs mas hatra,mint elore:ujra kell irni a dolgokat.

Mostmar okosabb vagy,ovatosabb,esszerubben,atgondoltan tudod vegezni a munkadat,hiszen egyszer mar tulestel rajta.Felfedezed a hibakat az elozoben es a helyukre rakod oket.

TRASH!

b.

You got serious problems my friend.

Akkor jelent meg a róka.

- Jó napot! - mondta a róka.

- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka - mondta a róka.

- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...

- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?

- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...

-Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.

- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Azzal visszament a rókához.

- Isten veled - mondta.

- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...

- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

(Saint-Exupéry:A kis herceg részlet)