az idő.
Idővel az ember megtanul mérlegelni...felállítja az egyéni értékrendjét,ami fiatalabb korához képest rengeteget változott:akkor olyan könnyü volt itélkezni,olyan könnyü volt mélyre szántó megállapításokat hozni..olyan könnyü volt kijelenteni,hogy mi ilyen meg ilyen helyzetbe soha nem fogjuk magunkat sodorni,mert az nagyon szar.
És akkor ott állsz,döntésképtelenül a bizonyos helyzet előtt és keresed magadban a gyereket,aki majd megmondja neked,mi a jo és mi a rossz,aki majd dönt helyetted,hiszen bizonyos információk híján nagyon könnyü volt kijelenteni dolgokat.
"Bölcsesség,megbocsájtás,elengedés,elhalványulás,halál,tapasztalat,vonatkozások" : ezeket a jelzöket írtam az iPodomba,amikor ez a téma járt a fejemben.Minden olyan tényező,aminek megváltozott a jelentése az életemben.
Megbocsájtani tudni kell..itt már megint a mérlegelés van mérlegen,tudnod kell,ki az,akit érdemes magad mellett tartani,aki a jövöben is segitséged lehet,akármilyen formában.
Az elengedés maga szorosan összefonódik a megbocsájtással és a szeretettel..ha szeretsz,elengedsz.Ha szeretsz,megbocsájtasz.De itt már ugrik az az elvem,hogy sose kezdj ugy mondatot,hogy "ha.."..olyan zsarolás-szaga van.Mert senkit nem köthetsz így karóhoz,nem mondhatod meg neki,hogy mi az:szeretni.Mindenkinél más,mindenkinek más.Van,akiknél nem fér össze,van akiknél külsö szem nem látja a belső lángolást.
Hányszor hallgathattam drága barátnőmtől,hogy "SOHA DE SOHA AZ ÉLETBEN NE MENJ BELE KOMOLY KAPCSOLATBA" vagy "MOST BÁRHOL LENNÉK AHOL HÁROM MÉTERES KÖRZETBEN NEM TALÁLHATÓ MEG XY (= a szeretett férfi)".És mégis,amikor látom őket,tudom,hogy a barátnőm,amikor kimondja ezeket,akkoris biztos magában,hogy ha a könyökén is jön ki az adott személy,ezek a kijelentések beleférnek,mert itt sokkal többről van szó,mint egy "komoly kapcsolatrol"..itt majdnem három év megprobáltatásai,boldogsága,keserüsége van a dologban.Amikor két és fél éve kiment külföldre,azt mondta nekem:
-Ha ez fogja elrontani életem első normális kapcsolatát,akkor esküszöm soha nem bocsájtom meg magamnak.
Ő is pontosan tudja,mit tart a szívében,kezében,és tudja:ezek a kijelentései komolytalanok és sokkal kevesebb a tartalmuk,de annál nagyobb a hátterük.
Aztán itt vannak azok a fránya dolgok,amikre mindig emlékezni fogunk,amik belevésődtek az agyunkba..azok a dolgok,amik fájnak,miért vannak midnig ott?Miért nem tud az ember felejteni csak ÚGY?
Nagyon egyszerű a válasz:
CSAK.
Mert ez az élet,az élet választási lehetőségek tára,ahol TE magad vagy az,aki a sors által felkinált utak közül választ.Választhatod az önsajnáltatást és a rosszérzést,választhatod a pozitiv gondolatok gyogyitó erejét,de hidd el:van aranyközépút.
És nem baj,ha örjöngsz,ne probáld meg eltusolni a dolgokat,amik fájnak.Szembesíts,toporzékolj,sírj,nevess,csinálj mindent,amitől ÉLSZ.
És nem baj,ha néha rossz.Mert igy megtudod milyen az,amikor jo.
Idővel minden elhalványul.Nem,nem szépül meg,ez hülyeség.De ami nem öl meg,az megerősit,te pedig idővel megtanulod a megtanulandot.
A halállal egyre többször találkozom,egyre tudatosabban.Máshogy.Változik a szerepe.Félsz..és egy idő után rájössz,hogy a születéseddel járó dolog a halál.Nem tudsz tenni ellene,nem tudod kiszámítani (még facebookon sem..:) ),nem tudod,mikor jön.
Ezért kell megélned minden pillanatot,ezért kell arra koncentrálnod ami VAN,és levonni a következtetéseket abbol,ami VOLT,majd elengedni őket.Ezek a dolgok elhalványulnak,te pedig ott állsz majd a tapasztalatoddal,ami a választásod által rögzült benned.Mindig az út határoz meg,nem a cél.
Mostani tapasztalatom alapján elmondhatom már magamrol:volt,amikor azt hittem szerelmes vagyok,de rá kellett jönnöm,hogy nem.Régen,amikor kicsi voltam..és mostmár csak mosolygok néhány dolgon,ami akkor nagy dolognak tűnt.
Azt hiszem,tudom mi a szerelem.Lehet,hogy ez idővel változni fog,lehet,hogy megváltozik a véleményem,lehet,hogy még erősebb érzések jönnek majd.De jelenleg ugy érzem:rengeteg kis kapcsolat aminek szerelem-szaga volt,semmi nem volt.
Hihetetlen változás közepén vagyok.Megszokott emberek millioegy uj arcát ismerem meg,erőprobák elé állít az élet,választások elé,ahol ugy érzem döntésképtelen vagyok,pedig elötte tudtam a választ.Várnom kell bizonyos dolgokra,amikre ugy érzem,szükségem van,amik nélkül ugy érzem,nem tudok élni,a csiszolatlan gyémántok,amik tökéletessé teszik a tökéletlenségemet,de nélkülük nem találom a helyem.
Vajon hol lesznek ezek a dolgok pár év mulva?
Vajon ugyanennyire elveszettnek érzem majd magam?
Mi az,ami segíteni fog?
Honnan fogok tudni dolgokat,amikről eddig azt hittem tudtam,most pedig kiderült,hogy tévedtem?
Honnan fogjuk tudni,ki az,aki mindig kitart majd mellettünk és vajon ez az ember hányszor ment el mellettünk az utcán eddig?
És ha elment mellettünk,ismerős lesz?
A kérdések tömkelege a fejemben ijesztő most,hogy ugy érzem:bekötött szemmel lépek ki a nagybetűs ÉLETbe.
Kaptam hideget,meleget,tanultam a hibáimbol,nem tanultam a hibáimbol,voltam erös,voltam gyenge,követtem el hibákat.
...És még csak most kezdődik.
cs
b.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése