Mennyi??Fél 10?Ú.
Három órát aludtam.
-Gyerünk mert az IKEA ilyenkor tömve van,sosem végzünk! - utasit a parancsnok anyám,énmeg fejzúgva kikelek az ágyból.
Koncentrálok hogy érezzem a változást,érezzem,hogy jobb.
Minden meglepődés és érzés nélkül megállapitom:még mindig kurvaszar.
Nembaj,mert ez már igy is marad,nyugtázom és felöltözöm.
Már megint ez a hülye érzés..fogmosás közben ébredek fel,már fel vagyok öltözve és megmostam az arcom.Hogy jutottam el egyáltalán idáig??Semmire nem emlékszem..
Anyám hangja a távolból.Tompa vagyok.
-Rázd meg magad! - parancsolok magamra szúrós szemekkel a tükörben.Kényszeredett mosoly.
Hol a csillogás a szememböl?Nem értem.
De nem érdekel.Mostanában valahogy semmi.
IKEA.
Amig anyára várok,nézem a gyerekeket a játszóházban.
Had másszak be énis azok közé a király lasztik közé!!Olyan régen volt,hogy már nemis emlékszem..
Olyan régen volt,hogy ez a tekintet,amit most a tükörben látok,gyermekien csillogjon,hogy naivan várja a világ gyönyörüségeit amit a nagyváros,a pezsgő élet tartogat és amit nem egyszer megprobáltak brutális eszközökkel a porba tiporni.Ez viszont meg is látszik.
De megerősit..az ember meglepöen jól tud együttmüködni saját magával krízishelyzetben.Ez is személyiségfüggö,de hasznos,ha magadra támaszkodsz:olvasni,olvasni,olvasni,beszélgetni tapasztaltabbakkal,figyelni az állatokat,figyelni mindent.Visszavonulni.Kivonni magad a mások dolgábol.Meg kell tanulni.
Gondolatban már a labdatengerben úszom,de ez hiu ábrándnak bizonyul,mivel nagy ló vagyok.
Lépcsőről lépcsőre,lépésről lépésre..vonszold magad!Élvezd már!Az uj lakásodba válogatsz bútort!
Ez feldob,kicsit megfeledkezem a dolgokról.Konyhabutorok,egyre több rohangáló ember,kerülgetni kell,ki kell jutni.Enni is kéne.
Aztán már megint hoppanálok,már otthon is vagyok.
Egyedül.
Magammal.
Hatalmas kád víz,ó!Gyere!
Mandulaolaj-só keverék a bőrradír,letisztitja az aurádról a gusztustalan dolgokat amit kapsz a külvilágtól.
Becsukom a szemem,végigdörzsölöm a testem és elképzelem,ahogy a fekete kátrány tűnik el a bőrömről.
LEVEGŐ!
Tényleg jobb.
Kimászok.
Letörlöm a tükröt.És akkor fedeztem fel.
A lyukat.
Ott ékeskedett a szívem helyén.
Érdektelenül néztem,csak néztem sokáig,nem értettem,hol hagytam,nem értettem,miért nincs velem,amikor nélküle képtelenség létezni.
Fogtam egy vattát és teletömködtem.
Nem lett jobb.
Aztán zsepivel tömködtem tele.
Nem lett jobb.
-Mindegy-gondoltam-,eddig sem zavart hogy ottvan,most sem fog.
De mindig éreztem a hiányát.
A hajam fakóbb,a tekintetem üres,a szavaimban nincs ÉLET,hiányzik a működtetőerő!
Mit tehetnék?Hol hagytam?Kezdjem el keresni?
Sokáig üldögélve gondolkodtam,vajon merre kezdjem?
Aztán felkeltem és elindultam világot látni.
Kerestem mindenkinél,kerestem mindenben,kerestem mindenhol.
Kutattam utána,próbálkoztam néha,de kiderült,hogy nem a megfelelö helyen.
-Csapos,egy sört! - huppantam le reményveszetten egy kocsmai székbe.Lehajtott fejjel vártam az italt,végigpörgettem magamban mindent,de az egész világot körbekutattam.
-Más valamit kisasszony? - kérdezte a kedves hang.Megráztam a fejem.
-Egy pisztolyt.
Nevetett.
-Ugyan,ne legyen ennyire borúlátó!Mi történt?
-Tudja...én szivtelen lettem.Nem tudom hogy lehet,nem értem.Nem találom a szivem és vele együtt magamat sem.Azt hiszem,semmire nem vagyok képes.
-Nade kisasszony..most mondta el,hogy árkon-bokron keresztül,tűztől-víztől nem félve,a fél világot átszelve kutat a szivéért,és azt meri mondani,semmire nem képes?
Felemeltem a fejem és fáradtan belebámultam a mély kék szemekbe.Megnyugtatóan pislogott rám,félmosollyal az arcán.
-Kisasszony,maga küzd.Ezért elárulok magának valamit.
Érdeklődve figyeltem,ahogy elövesz egy kis dobozt a pult alatti széfből.
Gondosan kicsomagolja,kinyitja a zárat,felderül az arca,és csillogó szemmel hozzám fordul:
-Hogy magának milyen hatalmas szive van!! - kiált büszkén,és elöttem is feltárul a doboz tartalma.
Elképzedve nézek rá.
-Végig itt volt magánál!!-sikitottam fel örömömben,Ő pedig büszkén bólogatott.
-Tudja,nemrég bízták rám én pedig gondosan vigyáztam rá.Minden nap beszélgettem vele,tisztán tartottam,szerettem!Egyre hatalmasabb lett és tudja én hiszek a megérzéseimben,éreztem,hogy el fog jönni valaki,akit megilleti ez a sziv,amit féltve őrzök!?Hisz ön a megérzésekben?Kisasszony,ön mindent megtett azért,hogy ez a sziv megillesse magát!
Boldogan nyomta a kezembe a szivemet,amit féltve őrzött,és ami az utóbbi idöben rakoncátlanul viselkedve elhagyott engem,mert érezte:meg kell leckéztetnie,vissza kell térnem magamhoz,hogy kiérdemeljem őt.
-Hogyan tudnám meghálálni,hogy igy vigyázott a szivemre,hogy nem hagyta,hogy elcsoffadjon,becézgette,vigyázott rá?Uram,maga egy olyan ember,aki minden tiszteletemet és bizalmamat élvezi.Rendelkezzen velem! - hálálkodtam a csaposnak,de Ő csak nevetett.
-Kisasszony,nem lehetnék hálásabb a sorsnak,hogy megismertem magát!Akinek a szive ilyen gyönyörü,rossz ember nem lehet,gondoltam amikor az a sötét alak a kezembe nyomta a dobozt.
-Tudom,nem törödtem igazán a jelekkel,nem törödtem a szivemmel kellöképpen,nem küzdöttem eléggé..-mondtam könnyezve a büntudattol,mire Ő magához huzott és megölelt.
-Kisasszony,nem ez a lényeg..maga bevállalta,hogy hóban-fagyban,reménytelenül nekiindulva,de kibogozza azt a kötelet,ami a labirintuson át vezetett idáig!Mostmár koncentrálhat a szivére,mostmár bizzon magában és már tudja,mit kell tennie!
-Rendben,de...ne engedjen el!
És akkor a csapos kettöt csettintett,a kocsma ajtaja kivagodott es egy hatlovas hinto allt meg a bejaratnal.
-Kisasszony,en magara vartam idaig.Maga azt hiszi,az utja végére ért,pedig minden csak most kezdodik el!
joejt!
b.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése