i wanna run and smash into you

Nyáron volt életem legemlékezetesebb ébredése.

Semmi olyan nem volt benne,hogy madarak röpültek be az ablakon és őzikék másztak be mellém az ágyba..csak valamiért ez volt a tökéletes reggel.

Már épp kiléptem az álomból és félálomban sóhajtoztam,amikor a Mac-en beállított ébresztő bekapcsolt és elindult a Brothers on a hotel bed c. szám a Death Cab For Cutie-tól.

Lassú zongorával kezdődött..majd bejött a basszus és engem elöntött egy olyan nyugalom,öröm és jóérzés,hogy azóta úgy könyveltem el azt a reggelt,mint életem legjobbja.

Besüppedtem az ágyba és csak élveztem a félhomályt,a meleget,az egyik kedvenc számomat,a madárcsicsergést..

Ez persze nem otthon történt.

Hiányoznak ezek a reggelek..hiányzik a múlt nyár,hiányzik az érzés,az ízek,a hangok,a tekintetek,hiányoznak.

Tudom,hogy előbb kellett volna erre gondolnom..de így jártam.:)

Azóta történt jópár olyan dolog az életemben,ami miatt több,mint valószínű,hogy ez a nyár ilyen formában,ezekkel a szereplőkkel és minden jóval amit magában hordozott,már nem jöhet vissza.

Szar küzdeni azzal az érzéssel,hogy megbántál valamit..miközben nem is tudod igazán,hogy mit.

Csak akarod vissza.

Lehetne ez egy átmeneti állapot..ha nem tartana egy hónapja.

Sosem történt velem olyan,hogy visszavágytam oda,ami már elmúlt.Mindig tudtam,hogy mit miért fejezek be (ide nem tartozik bele az oviban a délutáni alvás..oda mindenki visszavágyik).

Most is tudom,hogy ha meglenne a lehetőségem,hogy bizonyos dolgokat máshogy csináljak,akkor márshogy csinálnám..és már tudom,hogy hogyan kéne hozzáállnom az egészhez..csak túl forrófejű voltam.

Az idők változnak és változtatnak,kivülröl már egészen máshogy érzékelem a dolgokat.

De most meg kell küzdenem a ténnyel,hogy ezt több,mint valószinü,hogy elszúrtam.

:)

puszib.

Virgin Suicides

Van egy dolog,ami mindig is érdekelt.

Vajon ha Rómeó és Júlia nem halnak bele a szerelembe,hanem tovább élnek,happy end lesz,akkor meddig bírják egymás mellett?

Ha Kurt Cobain nem lesz öngyilkos ( ezt még sokan kérdöjelezzük, de a lényegen nem változtat), akkor most hol lenne?

És amiből kiindulok: ha az Öngyilkos szüzek című film öt testvére nem lesz öngyilkos, ugyanugy foglalkoztatták volna a narrátor fiúkat életük végéig?

Vajon tényleg olyan unalmas,nehéz és rossz az élet, hogy egy tragédia a megoldás?

Lehet,hogy Rómeó megpocakosodik,a TV előtt döglik egész nap,Júliának szilikonmellei nőnének hirtelen és meglépne egy gyönyörű ifjúval,magára hagyva a már megöregedett Rómeót.

Lehet,hogy Kurt Cobain már valami brutális pophoz nyúlna,mert nem tudna hogy visszatérni a zeneiparba,nem tudná felvenni a versenyt Lady GaGaval és rövid időn belül visszavonulna amerikai farmjára.

Lehet,hogy a lányok felnőnek és ugyanolyan életük lett volna,mint akármelyikünknek,ami által elveszítették volna titokzatosságukat.

Sokszor gondolok erre a dologra.Amikor rossz napom van,minden rossz.Esetleg amikor épp nincs semmi programom és feltűnően sajnálom magamat azok miatt a dolgok miatt, amiket képtelen vagyok megemészteni és amiken keresztül mentem.

Ezek azok a dolgok, amik olyan gondolatokra késztetnek, mint például a "más már rég öngyilkos lett volna a helyemben, de én erős vagyok".

És lehet, hogy így van..az emberek sokkal kevesebb rossz dolog miatt is képesek a könnyebb utat választani és mindenki fejében megfordul, hiszen így vagyunk mi programozva..szívesebben nyernénk meg a lottót és élnénk a saját szigetünkön a pénzen vett boldogságunkból,minthogy megdolgozzunk érte.

Pedig - a szerencséseket eltekintve - az élet ezen oldalát nem tapasztaltuk még meg, honnan tudhatnánk, hogy erre van szükségünk?

Legtöbbünk második nap unna rá a semmittevésre, hiszen kőkeményen megdolgozik a túlélésért.

Az élmény, hogy azt a pénzt tartod a kezedben, amiért megdolgoztál előző hónapban - felbecsülhetetlen.

A tudat, hogy ehhez a te képességeid kellettek, különben hiányozna egy láncszem a gépezetből - utánozhatatlan.

Aztán ottvannak a szabadnap csodái, amikor elindulsz a városban, beülsz a kedvenc helyedre , megiszol egy finom kávét a barátaiddal aztán pedig csak kóvályogsz,hídon át,aluljárón le,parkon keresztül,visz a lábad a városban,bámulsz mindent és szipolyozod be az új információkat.

Hazaérsz és elhatározásodhoz híven kitakarítod a szobád vagy a lakásod, kimosod a napok óta gyűlő szennyest és felszögeled azt a képet a falra,amit már olyan régóta szerettél volna de még nem jutottál el odáig.

Vagy elmész a legközelebbi kölcsönzőbe, kiveszel egy filmet, veszel pár sört, bekászálódsz az ágyba a kutyáddal/macskáddal/barátnőddel/barátoddal , és "majd holnap rendetrakok!" felkiáltással beleveted magad a legújabb filmbe,amit már hetek óta meg akarsz nézni.

Többek között ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzem: tudom, hogy miért ebbe a testbe,ebbe a helyzetbe,ilyen háttérrel születtem.

Tudom,hogy mit akarok és tudom,hogy miért vagyok ott,ahol vagyok.

A bizonytalanság a mozgatórugója az egész életnek,hiszen sosem lehetsz 100%-ig biztos abban,hogy a következő pillanatban nem történik valami,ami megváltoztatja az életed.

A bizonytalanságnak kell BIZONYOSSÁ VÁLNI AZ ÉLETBEN,el kell fogadnunk a bizonytalanságot az életünk részeként, és akkor tudni fogjuk a helyünket.

Ez egy nagyon hosszú folyamat, mert a bizonytalanság negatívumot is hordozhat magában - ez már csak az emberen múlik, az életszemléletétől és a beállítottságától,a neveltetésétől és a magabiztosságától.

Amikor májusban kiállítást szerveztünk, meg sem fordult a fejemben,hogy nem sikerülhet.

Hatalmas siker lett.

Most elindultam állást keresni és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján félve álltam a témához: mi van,ha nem vesznek fel sehova?Találok egyáltalán munkát?Mi lesz,ha kidobnak az imádott lakásomból,mert nem fizetem?Nem lenne sokkal egyszerübb elkussolni,ottmaradni az apám tulajdonában lévő helyen és visszaköltözni az anyámhoz,hogy meglegyen mindenem?

A válasz pedig egyértelmű: NEM.

Mindennek megvan a rendje,mindennek megvan a maga ideje.Néha elviselhetetlen honvágyam,anyuvágyam,kutyáimvágyam vagy kajavágyam van,azt akarom,ami volt.

Aztán mindig rájövök, hogy ez nem működhetne máshogy.

Mert amin keresztülmész,formálja az életedet.Minden pillanat,amit megélsz,befolyásol.

És most,amikor itt ülök a kis lakásomban,szemben velem a lakótársam festi a körmét (mindig is szerettem volna egy lakótársat és most végre megtaláltuk egymást,majd írok nektek róla is),rendet raktunk,kiteregettünk,elmosogattunk,állást kerestünk,tervezgettünk,vásároltunk,beszélgettünk és megnéztük a hetek óta vágyott filmet,azt mondom:sehol máshol nem lennék szívesebben,még ha összébb is kell húznom a nadrágom szíját.

Nem csináltam volna másképp.

Rest In Peace Mr. McQueen!

yours truly,

b.

love confession

Drága Egyetlenem!

Nincs mentségem rá,hogy miért vártam eddig a levelemmel Neked.

Talán a gerincemen felfele csúszó érzés,hogy nem volt túl jó ötlet otthagyni téged idő előtt.

Pedig a forróvérűség nem vall rám és én mégis úgy éreztem,nélküled lesz jobb.

Otthagytalak más miatt.

Eleinte jobb volt,szó se róla!

Azt éreztem,azt kapom,amire vágyom,szabad voltam,könnyü,fellélegeztem!

Aztán persze,mindig kiderül,hogy az eleinte zöldebb fű a szomszédban is néhol sárga a kutyapisitől..semmi sem tökéletes.

Jönnek a nehezebb napok,a csalódások,a valóság..az illuziok lerombolása,szenvedés,vágyódás,gondolkodás:ha elvileg minden jó és én ezt akartam,akkor miért érzem mégis azt,hogy a kirakós játék darabjai nem illenek össze?

A napok szürkülnek,évszakok változnak,emberek jönnek-mennek az életemben.

Sok dologról kiderül,hogy nem az aminek látszik és legtöbbször ilyenkor jutsz eszembe.

Az őszinteséged,a befogadókészséged,a szereteted ami áramlott felém akárhányszor a közeledben voltam..mindig az igaz arcodat mutattad,a mosolygós,pirospozsgásat.Még ha zuhogott az eső,akkor is!

És aztán elkezdtek jönni a jelek.

Az utalások:az egyik vendég könyvének a címe te vagy,az egyik újság utolsó lapja is a karjaidba irányítana,az élmények,ízek,amikhez általad volt szerencsém,minden,ami meghatározza most a világról alkotott képemet.

Minden,amire az ember utólag azt mondja: bárcsak észrevettem volna előbb,akkor nem így cselekedtem volna..

Rájöttem,hogy mennyi mindent hagytam ki,amikor melletted voltam,mennyi mindent tanulhattam volna tőled,hiszen bölcsességed nem ismer határokat,sőt mi több,tudásodat szereted is megosztani azokkal,akik betévednek az életedbe.

Beleférköztél a hétköznapjaimba,nincs nap,hogy ne gondolnék rád és a régi szép időkre,amit együtt töltöttünk.

Tisztán emlékszem arra a esős napra,amikor mintha dézsából öntötték volna!Elindultam,a cipőm két perc alatt ázott be,de én csak nevettem és csodáltam az esőt,mert annyira boldog voltam,annyira boldoggá tettél.

Nemrég kezdtem el gondolkodni rajta,hogy tehetném jóvá,amit elszalasztottam.

Azt tudom,hogy te nem fogsz cserbenhagyni és mellettem fogsz állni..örök szerelem a miénk,egy életre szól.

Látjuk mi még egymást,nem is oly sokára,hidd el.

Már szervezés alatt áll az út,hogy veled lehessek,belebújhassak az ölelésedbe és te megnyugtass,hogy ennél csak jobb lehet minden.

Kedves Párizs,vigyázz magadra és őrizd meg magad olyan illatúnak,ízűnek,hangulatúnak,ahogy megismertelek és én életem végéig csodálni foglak!

Szeretve ölel őszinte híved:

b.

i must become the lion-hearted girl

Odeon mozi,Jászai.

Rajtam kivül három ember.

Nyugalom.

Nem zaklat senki,csak akit hagyok.

Nem kell idegen emberek nyüzsgését hallgatnom,fejhallgato fel és még zene sem kell,kiszűrtem mindent,ami zavaró.

Mindent,ami zavaró.

Mennyire egyszerü lenne?Csak felteszel egy fejhallgatót és mindent kiszűrsz az életedből,ami zavar.

A hatalmas elvárásokat,a szabályokat,az elfojtásokat,a fájdalmat..megtarthatsz mindent,ami neked jó.

És miért kell ehhez egy mágikus fejhallgató?

Miért nem élhetjük bele magunkat abba,hogy úgy,ahogy vagyunk,akik vagyunk,JÓK VAGYUNK.

Hogy lesz ember a világban,talán nem is egy,aki igy fogad el minket,ahogy vagyunk.

Hogy lesz munkahely a világban,nem is egy,ahol a mi szaktudásunkra van szükség,eltekintve attól,hogy kinek milyen végzettsége van.

Miért kellenek hamis papírok,amire mindenki csak annyit mond,hogy "most igy visszagondolva kitörölhetem vele a seggemet"?Miért ülsz három évig egy helyen azt tanulva,amire se szükséged,se időd,hogy a végén,amikor lerakd,már tudd,hogy mást akarsz kezdeni az életeddel?

Amikor elkezdtem egyetemre járni,az visszhangzott a fejemben,amit anyukám testvére mondott: élete meghatározó élménye és legjobb évei az egyetemen voltak.

Élvezte.

Vajon átalakultak az elvárások?Túl sokan lettünk,akik ugyanazt akarják csinálni?

A feszültség nő,betegségeket,negativizmust szül..huszonévesek,akik Xanax-szal élik túl a vizsgaidőszakot,utolsóéves huszonévesek,akik reménykedve várják a megváltást a felsőoktatástól,aztán amikor kikerülnek,megijednek,mert nem azt kapják,amit szerettek volna.

Vajon mennyire kell határozottnak lenned ahhoz,hogy tudd: ha kézhez kapod a diplomád,azt fogod csinálni,amit az egyetemen tanultál,miközben rajtad kivül csak azon az évfolyamon még 800-an tették ugyanezt?

Ott ültem egyedül az egyik asztalnál,rágyujtottam és néztem magam körül az embereket.Vettem egy újságot,próbáltam úgy érezni magam,mint egy egyetemista,de egyszerüen nem ment.

Volt egy órám,ami este hatig tartott,a negyedik emeleten volt.

Egyszer másztam meg azt a lépcsöt,utána soha többet.

Az ELTE-vel való viszonyom véget is ért négy szerdányi nyolckorkelés után.

Kelek azóta is nyolckor,de meg is van az eredménye,nem pedig a duma,hogy ha írsz,akkor hagyd abba,ha olvasol,tedd le,majd mi megmondjuk,hogy neked hogy kell írni és olvasni.

Hát köszönöm,én majd megoldom magamnak.

Úgyhogy itt állok,kétségek közt őrlődve,tudva,hogy soha nem fogok megfelelni a társadalmi elvárásoknak,mert alapvetően vagyok MÁS,máshogy programozva..tisztelek mindenkit,aki maga miatt képes végigvinni ezt a néhány évet,de nekem nem megy.

A növérem a világ legtehetségesebb embere.Ha kicsit odafigyel,egy szót nem kell tanulnia deriválásról vagy mikroökonomiáról,hiszen a festményeiből és a kreativitásából élete végéig meg tudja teremteni magának az életet,mások tiszteletét,mindent,amire szüksége van.

Az öcsémet mindenhonnan kirúgták,az iskola nem neki való közeg.Talán egyszer megtalálja majd,mire van szüksége és mit kell tennie azért,hogy elérje.

Az apám a maga nyolc általánosával közölte,hogy azért nem fizeti az abérletemet,mert nem járok egyetemre és napról napra egyre jobban elképeszt a zseniális ötleteivel.Volt már a "menj Thaiföldre tanulni!"-tól a "Svájcban ismerek egy nagyonjó magániskolát!"-on át egészen a "szerintem neked az Iparra kéne járni!"-ig minden és mindegyikből kiderült,hogy mennyire ismeri a saját gyerekét.

Maradék egy hét,őrlődés,felvételizzek valami szar helyre,rágjam át magam a három éven,csak hogy elmondhassam,hogy van egy diplomám?

Az egyetemet már kipróbáltam,egy hónap tapasztalatszerzés kellett ahhoz,hogy az astoriához már csak a Csendes és a Retrock miatt járjak.

Kinek akarok én megfelelni?Miért kergetem magam bele a túlhajszoltságba,miért nem hiszem el magamról,hogy abból is meg fogok tudni élni,amit én tudok magamtól és amit szeretek csinálni?

Ilyen gondolatokkal a fejemben vetettem be magam az anyám boltjába valamelyik nap.

Az anyukám.

Az anyukám,aki a legműveltebb mindannyiunk közül,akihez mindig fordulhattam a legelképzelhetetlenebb kérdésekkel,akkoris tudta rá a választ.

Aki főiskolát végzett és gyógypedagógus végzettsége van.

Aki mindig drukkolt,hogy befejezzem,amit elkezdtem és sokszor okoztam neki csalódást.

Aki most közölte velem: nem érdekes,hogy van-e diplomám,inkább tanuljak ki egy szakmát és foglalkozzak olyan dologgal,ami érdekel.

És ezzel a mondattal levette a pályaválasztás okozta terheket a vállamról.

Mindenkinek kell egy olyan ember,akire hallgat és akinek számít a véleménye.

Úgyhogy belevágok és elérem azt,amiről álmodom.

csók,

b.

being grown up isnt half as fun as growing up

Amellett,hogy az ember azt hiszi magárol hogy felelősségteljes és felnött mint az állat mert megkeresi a saját pénzét,vannak ennek a dolognak hátulütői is.

Vegyük pl a tegnap estét.

Drága Vikitória cárnő szülinapját ünnepeltük, ugyhogy már elötte elkezdtünk alapozni.

Sajnos megvan az a jo tulajdonságom,hogy egy bizonyos részegségi fokon elkezdem azt hinni,hogy bármennyit ihatok,olyan mint szarnak a pofon,pedig mindig kiderül utólag,hogy ez nem igy van.

Mit csinálhat hát az ember lánya,aki beleesik még egyszer ugyanabba a hiába?

Hát,ha nem is tanul belöle,vonja le a következtetéseket.

Pl.,ilyen esetben NE IGYÁL.

Aztán a nagy partyhév közepén eszembe jutott,hogy én másnap dolgozom,ugyhogy nagy orditozás közepette hónom alá csaptam Vivient és elindultunk valami noname taxi felé miután mindenkitöl elköszöntünk.

-Jaj drágám,mond csak mennyiért vinnél el a Jászaira minket? -kérdezte kapatos barátosném, és miközben én majdnem elborultam a kocsi másik oldalán a röhögéstöl, Ő affektálva bekászálódott a kocsiba.

-Tudod..amikor Amerikában voltunk az volt csak az aranyélet - rákacsintottam,hogy vegye a lapot,a taxis füle meg már hegyesedett is.Nem tehetek róla,betegesen imádom azokat a szituáciokat,amikor tudom,hogy többet nem találkozom azzal az emberrel nagy eséllyel, neki meg lesz egy jó sztorija,amiről nem tudja majd eldönteni hogy vajon az a két részeg liba komolyan beszélt vagy csak szórakoztak??

-Bizony...

-Emlékszel amikor kiadták azt a számodat amivel befutottál?

-Az elsőre gondolsz?

-Jajaja!!És akkor még Britneyvel jártunk együtt bulizni,meg ottvolt mindenki...jesszusom azok a paparazzik,a multkor is láttam párat körülötted settenkedni.

-Hát tudod milyen ez.Azóta van ez igy,hogy lebuktam a reptéren a kokóval.

-Íhhh...az mondjuk kemény volt.Szerencse,hogy azóta itthonvagy.

És még folytathatnám is,lényeg,hogy az ígért 2000 forint helyett 1200-at fizettünk úgyhogy nagy eséllyel voltunk hitelesek.

Beestünk az ajtón,kitaláltuk hogy éhesek vagyunk.

Rendeltünk egy pizzát és miközben vártunk,dohányoztunk,röhögtünk,baglyokat törtünk szét (vagyis csak Vivi,az egyik antik bagoly gyertyatartómat tette a padlóval egyenlővé,DE: rá se ránts!! :D ),trappoltunk és hülyeségeket beszéltünk....elaludtunk.

Aztán 10 perc muva a kaputelefon csengésére keltem,Vivi pedig ha egyszer elalszik,atomrobbanással sem lehet felébreszteni reggel előtt.

Kiszédültem az előszobába,előkerestem a pénzt,visszatámolyogtam az ágyba,majd félretolva a pizzát aminek még a szagától is rosszullettem,elaludtam.

Hajnali fél nyolc,madárcsicsergés,Vivinyöszörgés,haskorgások mindenhonnan.

Egyszercsak a pöttöm kiugrott mellőlem,kiszaladt a fürdőbe,és mint aki nem ivott három napja,kiitta a csapot.

Két órán át vergődtünk hányás és nemhányás dilemmái között,mire arra jutottunk,itt az ideje megenni a jéghideg pizzát.

Majd 9.20 perckor,talpig sminkben,napszemüvegben és beöltözve útra keltünk,hogy mindketten 12 órát lenyomjunk a mammutban,ki-ki a maga kis munkahelyén.

Pár óra után kezdett jönni a rossz és nem múlt el,még mindig nem.

Nagyon émelygek,szédülök,de a munka miatt nem tudok leállni a pörgéssel..nemtudok hányni,pedig annyira jó lenne és minden amit megeszek, olyan, mintha meg sem történt volna, mert még mindig éhes vagyok, viszont semmit sem kivánok.

Ráadásul az ember ritkán számol azzal,hogy bár Ő elvárja a körülötte levőktől,hogy szolidaritsanak vele,lehet,hogy lesz olyan,aki magasról fog tenni rá,hogy szegénynek másnapja van.

Amikor dolgozo emberként bevonszolod magad a munkahelyedre, és azt kivánod bár mindenki fulladna bele egy nagy vödör kávéba, mert te még a szagától is elájulsz, szóval ilyenkor már rég nem a szép nyári emlékek jutnak eszedbe a délután háromkor kelésről és a másnaposan mekikaját zabálásról a kertben,lepedőn,bikiben, hanem az,hogy ha a főnöködnek lenne haja,akkor biztos rágyujtanád.

Ördögi kör ez..

De most azt hiszem megtanultam,hogy nem tudsz mindig mindenhol ottlenni,valamiröl mindig le fogsz maradni,valakikkel soha nem fogsz összeismerkedni és ez az élet rendje, ettől olyan izgalmas, hogy vajon a rengeteg eseményböl, ami megtörténHETNE veled, vajon az élet mit szán neked?

Hát,nekem most brutális másnapot ( soha többet vodka, ugyanazzal a hangsúllyal és fejjel, mint amikor a multkor mondtam ugyanezt ) és a leckét: ha egyhuzamban dolgozol 12,14, majd megint 14 órát,akkor legalább tartsd magad a "ma este nem iszom" fogadalmadhoz!

Továbbá a tegnap estét szánta nekem a nagybetűs, ahol végre megismerkedhettem Jessicával, az egyik legjobb barátnőm amerikai legjobb barátnőjével.Megünnepelhettem a kis orosz cárnő szülinapját, találkozhattam az analog kontrollokkal, ugrálhattam egy hatalmasat a barátaimmal és nem utolsó sorban, jöjjön, ami feltette az i-re a pontot:

-Szia!

-Szia :)

-Neharagudj,nem ismerjük egymást,csak Tolón keresztül jutottam hozzá a blogodhoz,és felismertelek!

-???

-Nagyon-nagyon tetszik ahogy írsz,csak így tovább!Ráadásul te is úgy írsz alá,ahogy én az sms-ekben,b.! :)

-Köszönöm szépen! :D Örülök ,hogy tetszik :)

Úgyhogy,kedves b. , ezt a bejegyzést neked ajánlom,már miattad megérte a mostani rosszullét, ami ezen előzményeket tekintve már nem is olyan szörnyű! Örvendtem! :)

pusz,

b.

cause you're stupid and you know you gotta do it,LEAVE!

Érdekes dolog a természetfilmezés.

Amikor azon hüledezünk,hogy az állatvilágban hogy gyilkolják meg egymást az ellenfelek..mert ez az élet rendje.

Aztán elgondolkodunk azon,hogy hogy tudja végignézni egy ártatlan kisállat (vagy nagy ) halálát egy természetfilmes,aki előre látja a veszélyt,hiszen egész életében arra vár,hogy egy ilyet lefilmezzen.

És mégis,nem tehet semmit,nem avatkozhat bele a körforgásba.

És ez az,ami ránk nézve is nehéz.

Amikor látod,hogy jön a veszély,de nem a te dolgod,hogy erre felhívd a figyelmet..hiszen ha ismered mindkét oldalt,látod nyíltan,hogy ki a vadász és ki az áldozat,akkorsem mondhatod azt,hogy "figyelj kis áldozat,ott az a nagy ragadozo,bántani akar téged!!",mert nem tartozik rád.

A vélemény-nyilvánitás nem egyenlő azzal,hogy beleszólunk más életébe..hiszen objektiven nézve kell véleményt formálnunk az adott helyzetről.

Ha nyíltan elmondanánk,hogy figyelj,ez és ez van,ezt és ezt tudom,ezt meg ezt a pletykát hallottam,máris te lennél az,aki elrontotta az egészet.

Pedig lehet,hogy jobb ha a másik soha életében nem tudja meg azokat a dolgokat,amiket te tudsz a másikkal kapcsolatban.

Na ez a nehéz..az objektivitás.Amikor legszivesebben addig ütnéd amig le nem esik neki,hogy nagyon szar helyzetben van és jobb ha menekül.

Neked kussolnod kell és magadban tartani az informáciokat amiket tudsz.

Másrészt,ha elmondod annak a valakinek,hogy te azt hallottad,mert XY-nak mondta ZV,hogy ez történt tegnap éjjel,akkor már nem adsz annak lehetőséget,akivel megtörtént a dolog,hogy tisztázza a dolgot.

Mert ha másodkézböl hallod,alapból nem tudhatod,hogy van-e igazságalapja.

Persze ez nem jelenti azt,hogy a tettes igazat fog mondani neked,de ha megbizik benned és vagytok olyan viszonyban,hogy elmondja,akkor ugyis megtudod.

De még ilyenkor sem szaladhatsz a párjához és mondhatod el amit tudsz..soha nem teheted ezt meg.

Mert akkor beleavatkozol az élet körforgásába.

Vagy mégsem?

Mert akkor megmented az áldozatot a teljes megsemmisüléstöl,megaláztatástól..de a fájdalomtol,a csalodástol,ami igy is,ugy is érni fogja,attól nem.

Mert csalódik abban,akit szeret vagy akiben megbizott..ördögi kör ez.

Szóval,a végére mégsem jöttem rá,hogy melyik a megoldás..de a szivem azt sugja,hogy kussoljak és ne szóljak bele mások életébe,ne hivjam fel a hangya figyelmét a kaméleon nyelvére,ne akarjam megváltoztatni azt,ami amugyis be fog következni,mert nem az én felelősségem,hanem két teljesen másik emberé.

És ha ők ezt emberi modon le tudják rendezni,akkor rendben,ha pedig nem,akkor...magukra vessenek.

Joéjt

bánánáz

there is really nothing,nothing we can do,love must be forgotten,life can always start out new

Hihetetlen,hogy az ember hogy képes változni.

Egyik pillanatról a másikra..száznyolcvan fokos fordulat.

Mindegy,hogy mire értjük most,maga a folyamat az eszméletlen.

Tágul a tűrésküszöbünk,sokszor megalkuszunk,sokszor a nyugalom érdekében máshogy döntünk és reagálunk,mint amit a szívünk diktál.

Előbb vagy utóbb ez akkoris ki fog törni,minél késöbb,annál nagyobbat robban a bomba.

Mert sokszor nem hisszük el magunkról,hogy lesz még valaki az életben,aki ennyire fog szeretni minket.

Lesz még valaki az életben,aki ennyire szépnek tart bennünket.

És egyáltalán valaki,akire úgy gondolunk,hogy tudjuk,hogy vannak olyan hiányosságai,ami miatt mi sosem fogjuk tudni úgy elfogadni,ahogy van,de megalkuszunk,hiszen a többségében jó a dolog.

Aztán telnek múlnak a napok,hetek,hónapok,rossz esetben évek,mi pedig vegetálunk.

Mert az nem élet,amikor tudod,hogy lehet jobb is,de inkább nem kockáztatsz.

Pedig ez  saját önbecsüléseden levő hatalmas lyuk,mert nem hiszed el saját magadról,hogy másnak is megfelelnél.

Annyira tág fogalom ez a szerelem...ahány ember,annyi vélemény,annyi hozzáállás.

Kinek mi a megcsalás?

Kinek mi a szép?

Ki mennyit enged a másiknak?

Mennyi időt KELL a másikkal tölteni?

Mik a NORMÁI egy kapcsolatnak?

Ezeket egyébként ki dönti el?

Mi szülte a féltékenység érzését?

A média?Akik jól megmondják,hogy ha kitöltöd a tesztet és 10 válaszból nyolc igen,akkor nagy eséllyel megcsal a pasid?Vagy a csajod,nyilván.

Nemtudom,ez már régóta megy így.

Sokan pedig szépen lassan beleőrülnek a megfelelési kényszerbe.

Leplottyannak eléd,mint egy nagy adag gyurma,és te kezdj velük valamit,amire szükséged van.

Egy ideig jó játék,de kiskoromban sem szerettem gyurmázni.

Amikor pedig rájönnek,hogy meguntad a gyurmázást,elkezdenek téged hibáztatni,hiszen ők miattad lettek gyurmává,mégsem tudnak megfelelni neked.

Téged pedig hidegen hagy a dolog,mert csak ideid-óráig jó az embernek,ha minden görcsös módon tökéletes.

Nem kell mindig mindenkinek megfelelni,nem kell mindig olyannak lenni,amit a másik akar,nem kell mindig igazat adni a másiknak.

A mosolyszünet része egy kapcsolatnak.

A pofáraesés része egy kapcsolatnak.

Amikor a járdán egyensúlyozol,hogy le ne ess,bevállalod,hogy ez a következmény is benne van a pakliban.

Ha leesel,felkelsz és folytatod tovább,vagy azt mondod aú,ez fájt,majd megprobálom öt perc múlva.

De a kapcsolatokat bizonyos emberek annyira komolyan veszik,hogy csak a jóra akarnak koncentrálni,amikor mindannyian tudjuk,hogy fizikai képtelenség mindig olyat mondani és csinálni,ami mindkét félnek megfelel.Mégsem vállalják be a zuhanást,mert itt félnek az érkezéstől.

Pedig tudják,hogy bármikor újrapróbálhatják,mégis inkább a könnyebb utat választják,amivel annyit érnek el,hogy a másik fél teljes tiszteletlenséggel fog viseltetni irántuk.

Miért?

Mert hogyan tudnál megbízni és rábízni magad egy olyan emberre,aki fél perc alatt képes feladni a véleményét a tied javára,aki határozatlan,mert egyszer ezt mondja a másik pillanatban viszont azt,hogy igazad van és bizonytalan,mert azt sem tudja,hogyan reagálja le a helyzetet.

Ki kell állni a véleményed mellett és ha tudod hogy ez egy olyan dolog,ami a másiknak nem fog tetszeni,akkor menj bele egy vitába,állj ki magad mellett ha ugy érzed,erre van szükséged.

Ha hülyeségeket beszélsz,a másik úgyis helyrerak,ebből pedig tanulj,ne kövesd el legközelebb is azt a hibát,hogy belemész egy alapból halott háborúba.

Valahol azt olvastam egyszer,Popper Péter írta:ha van olyan dolog,amivel a másikat csak feleslegesen bosszantanád fel,magadról pedig tudod,hogy csak fél napig vagy fennakadva rajta és utána túlteszed magad az ügyön,vagy meg tudod beszélni mással is,akkor ebben az esetben fel vagy mentve a vallomás alól,a másik ember érdekében,hiszen neki bosszús perceket okozol.

De most megjött Mr.Erdély,ugyhogy távozom! 

pusz

b.