Rajtam kivül három ember.
Nyugalom.
Nem zaklat senki,csak akit hagyok.
Nem kell idegen emberek nyüzsgését hallgatnom,fejhallgato fel és még zene sem kell,kiszűrtem mindent,ami zavaró.
Mindent,ami zavaró.
Mennyire egyszerü lenne?Csak felteszel egy fejhallgatót és mindent kiszűrsz az életedből,ami zavar.
A hatalmas elvárásokat,a szabályokat,az elfojtásokat,a fájdalmat..megtarthatsz mindent,ami neked jó.
És miért kell ehhez egy mágikus fejhallgató?
Miért nem élhetjük bele magunkat abba,hogy úgy,ahogy vagyunk,akik vagyunk,JÓK VAGYUNK.
Hogy lesz ember a világban,talán nem is egy,aki igy fogad el minket,ahogy vagyunk.
Hogy lesz munkahely a világban,nem is egy,ahol a mi szaktudásunkra van szükség,eltekintve attól,hogy kinek milyen végzettsége van.
Miért kellenek hamis papírok,amire mindenki csak annyit mond,hogy "most igy visszagondolva kitörölhetem vele a seggemet"?Miért ülsz három évig egy helyen azt tanulva,amire se szükséged,se időd,hogy a végén,amikor lerakd,már tudd,hogy mást akarsz kezdeni az életeddel?
Amikor elkezdtem egyetemre járni,az visszhangzott a fejemben,amit anyukám testvére mondott: élete meghatározó élménye és legjobb évei az egyetemen voltak.
Élvezte.
Vajon átalakultak az elvárások?Túl sokan lettünk,akik ugyanazt akarják csinálni?
A feszültség nő,betegségeket,negativizmust szül..huszonévesek,akik Xanax-szal élik túl a vizsgaidőszakot,utolsóéves huszonévesek,akik reménykedve várják a megváltást a felsőoktatástól,aztán amikor kikerülnek,megijednek,mert nem azt kapják,amit szerettek volna.
Vajon mennyire kell határozottnak lenned ahhoz,hogy tudd: ha kézhez kapod a diplomád,azt fogod csinálni,amit az egyetemen tanultál,miközben rajtad kivül csak azon az évfolyamon még 800-an tették ugyanezt?
Ott ültem egyedül az egyik asztalnál,rágyujtottam és néztem magam körül az embereket.Vettem egy újságot,próbáltam úgy érezni magam,mint egy egyetemista,de egyszerüen nem ment.
Volt egy órám,ami este hatig tartott,a negyedik emeleten volt.
Egyszer másztam meg azt a lépcsöt,utána soha többet.
Az ELTE-vel való viszonyom véget is ért négy szerdányi nyolckorkelés után.
Kelek azóta is nyolckor,de meg is van az eredménye,nem pedig a duma,hogy ha írsz,akkor hagyd abba,ha olvasol,tedd le,majd mi megmondjuk,hogy neked hogy kell írni és olvasni.
Hát köszönöm,én majd megoldom magamnak.
Úgyhogy itt állok,kétségek közt őrlődve,tudva,hogy soha nem fogok megfelelni a társadalmi elvárásoknak,mert alapvetően vagyok MÁS,máshogy programozva..tisztelek mindenkit,aki maga miatt képes végigvinni ezt a néhány évet,de nekem nem megy.
A növérem a világ legtehetségesebb embere.Ha kicsit odafigyel,egy szót nem kell tanulnia deriválásról vagy mikroökonomiáról,hiszen a festményeiből és a kreativitásából élete végéig meg tudja teremteni magának az életet,mások tiszteletét,mindent,amire szüksége van.
Az öcsémet mindenhonnan kirúgták,az iskola nem neki való közeg.Talán egyszer megtalálja majd,mire van szüksége és mit kell tennie azért,hogy elérje.
Az apám a maga nyolc általánosával közölte,hogy azért nem fizeti az abérletemet,mert nem járok egyetemre és napról napra egyre jobban elképeszt a zseniális ötleteivel.Volt már a "menj Thaiföldre tanulni!"-tól a "Svájcban ismerek egy nagyonjó magániskolát!"-on át egészen a "szerintem neked az Iparra kéne járni!"-ig minden és mindegyikből kiderült,hogy mennyire ismeri a saját gyerekét.
Maradék egy hét,őrlődés,felvételizzek valami szar helyre,rágjam át magam a három éven,csak hogy elmondhassam,hogy van egy diplomám?
Az egyetemet már kipróbáltam,egy hónap tapasztalatszerzés kellett ahhoz,hogy az astoriához már csak a Csendes és a Retrock miatt járjak.
Kinek akarok én megfelelni?Miért kergetem magam bele a túlhajszoltságba,miért nem hiszem el magamról,hogy abból is meg fogok tudni élni,amit én tudok magamtól és amit szeretek csinálni?
Ilyen gondolatokkal a fejemben vetettem be magam az anyám boltjába valamelyik nap.
Az anyukám.
Az anyukám,aki a legműveltebb mindannyiunk közül,akihez mindig fordulhattam a legelképzelhetetlenebb kérdésekkel,akkoris tudta rá a választ.
Aki főiskolát végzett és gyógypedagógus végzettsége van.
Aki mindig drukkolt,hogy befejezzem,amit elkezdtem és sokszor okoztam neki csalódást.
Aki most közölte velem: nem érdekes,hogy van-e diplomám,inkább tanuljak ki egy szakmát és foglalkozzak olyan dologgal,ami érdekel.
És ezzel a mondattal levette a pályaválasztás okozta terheket a vállamról.
Mindenkinek kell egy olyan ember,akire hallgat és akinek számít a véleménye.
Úgyhogy belevágok és elérem azt,amiről álmodom.
csók,
b.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése