i wanna run and smash into you

Nyáron volt életem legemlékezetesebb ébredése.

Semmi olyan nem volt benne,hogy madarak röpültek be az ablakon és őzikék másztak be mellém az ágyba..csak valamiért ez volt a tökéletes reggel.

Már épp kiléptem az álomból és félálomban sóhajtoztam,amikor a Mac-en beállított ébresztő bekapcsolt és elindult a Brothers on a hotel bed c. szám a Death Cab For Cutie-tól.

Lassú zongorával kezdődött..majd bejött a basszus és engem elöntött egy olyan nyugalom,öröm és jóérzés,hogy azóta úgy könyveltem el azt a reggelt,mint életem legjobbja.

Besüppedtem az ágyba és csak élveztem a félhomályt,a meleget,az egyik kedvenc számomat,a madárcsicsergést..

Ez persze nem otthon történt.

Hiányoznak ezek a reggelek..hiányzik a múlt nyár,hiányzik az érzés,az ízek,a hangok,a tekintetek,hiányoznak.

Tudom,hogy előbb kellett volna erre gondolnom..de így jártam.:)

Azóta történt jópár olyan dolog az életemben,ami miatt több,mint valószínű,hogy ez a nyár ilyen formában,ezekkel a szereplőkkel és minden jóval amit magában hordozott,már nem jöhet vissza.

Szar küzdeni azzal az érzéssel,hogy megbántál valamit..miközben nem is tudod igazán,hogy mit.

Csak akarod vissza.

Lehetne ez egy átmeneti állapot..ha nem tartana egy hónapja.

Sosem történt velem olyan,hogy visszavágytam oda,ami már elmúlt.Mindig tudtam,hogy mit miért fejezek be (ide nem tartozik bele az oviban a délutáni alvás..oda mindenki visszavágyik).

Most is tudom,hogy ha meglenne a lehetőségem,hogy bizonyos dolgokat máshogy csináljak,akkor márshogy csinálnám..és már tudom,hogy hogyan kéne hozzáállnom az egészhez..csak túl forrófejű voltam.

Az idők változnak és változtatnak,kivülröl már egészen máshogy érzékelem a dolgokat.

De most meg kell küzdenem a ténnyel,hogy ezt több,mint valószinü,hogy elszúrtam.

:)

puszib.

Virgin Suicides

Van egy dolog,ami mindig is érdekelt.

Vajon ha Rómeó és Júlia nem halnak bele a szerelembe,hanem tovább élnek,happy end lesz,akkor meddig bírják egymás mellett?

Ha Kurt Cobain nem lesz öngyilkos ( ezt még sokan kérdöjelezzük, de a lényegen nem változtat), akkor most hol lenne?

És amiből kiindulok: ha az Öngyilkos szüzek című film öt testvére nem lesz öngyilkos, ugyanugy foglalkoztatták volna a narrátor fiúkat életük végéig?

Vajon tényleg olyan unalmas,nehéz és rossz az élet, hogy egy tragédia a megoldás?

Lehet,hogy Rómeó megpocakosodik,a TV előtt döglik egész nap,Júliának szilikonmellei nőnének hirtelen és meglépne egy gyönyörű ifjúval,magára hagyva a már megöregedett Rómeót.

Lehet,hogy Kurt Cobain már valami brutális pophoz nyúlna,mert nem tudna hogy visszatérni a zeneiparba,nem tudná felvenni a versenyt Lady GaGaval és rövid időn belül visszavonulna amerikai farmjára.

Lehet,hogy a lányok felnőnek és ugyanolyan életük lett volna,mint akármelyikünknek,ami által elveszítették volna titokzatosságukat.

Sokszor gondolok erre a dologra.Amikor rossz napom van,minden rossz.Esetleg amikor épp nincs semmi programom és feltűnően sajnálom magamat azok miatt a dolgok miatt, amiket képtelen vagyok megemészteni és amiken keresztül mentem.

Ezek azok a dolgok, amik olyan gondolatokra késztetnek, mint például a "más már rég öngyilkos lett volna a helyemben, de én erős vagyok".

És lehet, hogy így van..az emberek sokkal kevesebb rossz dolog miatt is képesek a könnyebb utat választani és mindenki fejében megfordul, hiszen így vagyunk mi programozva..szívesebben nyernénk meg a lottót és élnénk a saját szigetünkön a pénzen vett boldogságunkból,minthogy megdolgozzunk érte.

Pedig - a szerencséseket eltekintve - az élet ezen oldalát nem tapasztaltuk még meg, honnan tudhatnánk, hogy erre van szükségünk?

Legtöbbünk második nap unna rá a semmittevésre, hiszen kőkeményen megdolgozik a túlélésért.

Az élmény, hogy azt a pénzt tartod a kezedben, amiért megdolgoztál előző hónapban - felbecsülhetetlen.

A tudat, hogy ehhez a te képességeid kellettek, különben hiányozna egy láncszem a gépezetből - utánozhatatlan.

Aztán ottvannak a szabadnap csodái, amikor elindulsz a városban, beülsz a kedvenc helyedre , megiszol egy finom kávét a barátaiddal aztán pedig csak kóvályogsz,hídon át,aluljárón le,parkon keresztül,visz a lábad a városban,bámulsz mindent és szipolyozod be az új információkat.

Hazaérsz és elhatározásodhoz híven kitakarítod a szobád vagy a lakásod, kimosod a napok óta gyűlő szennyest és felszögeled azt a képet a falra,amit már olyan régóta szerettél volna de még nem jutottál el odáig.

Vagy elmész a legközelebbi kölcsönzőbe, kiveszel egy filmet, veszel pár sört, bekászálódsz az ágyba a kutyáddal/macskáddal/barátnőddel/barátoddal , és "majd holnap rendetrakok!" felkiáltással beleveted magad a legújabb filmbe,amit már hetek óta meg akarsz nézni.

Többek között ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzem: tudom, hogy miért ebbe a testbe,ebbe a helyzetbe,ilyen háttérrel születtem.

Tudom,hogy mit akarok és tudom,hogy miért vagyok ott,ahol vagyok.

A bizonytalanság a mozgatórugója az egész életnek,hiszen sosem lehetsz 100%-ig biztos abban,hogy a következő pillanatban nem történik valami,ami megváltoztatja az életed.

A bizonytalanságnak kell BIZONYOSSÁ VÁLNI AZ ÉLETBEN,el kell fogadnunk a bizonytalanságot az életünk részeként, és akkor tudni fogjuk a helyünket.

Ez egy nagyon hosszú folyamat, mert a bizonytalanság negatívumot is hordozhat magában - ez már csak az emberen múlik, az életszemléletétől és a beállítottságától,a neveltetésétől és a magabiztosságától.

Amikor májusban kiállítást szerveztünk, meg sem fordult a fejemben,hogy nem sikerülhet.

Hatalmas siker lett.

Most elindultam állást keresni és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján félve álltam a témához: mi van,ha nem vesznek fel sehova?Találok egyáltalán munkát?Mi lesz,ha kidobnak az imádott lakásomból,mert nem fizetem?Nem lenne sokkal egyszerübb elkussolni,ottmaradni az apám tulajdonában lévő helyen és visszaköltözni az anyámhoz,hogy meglegyen mindenem?

A válasz pedig egyértelmű: NEM.

Mindennek megvan a rendje,mindennek megvan a maga ideje.Néha elviselhetetlen honvágyam,anyuvágyam,kutyáimvágyam vagy kajavágyam van,azt akarom,ami volt.

Aztán mindig rájövök, hogy ez nem működhetne máshogy.

Mert amin keresztülmész,formálja az életedet.Minden pillanat,amit megélsz,befolyásol.

És most,amikor itt ülök a kis lakásomban,szemben velem a lakótársam festi a körmét (mindig is szerettem volna egy lakótársat és most végre megtaláltuk egymást,majd írok nektek róla is),rendet raktunk,kiteregettünk,elmosogattunk,állást kerestünk,tervezgettünk,vásároltunk,beszélgettünk és megnéztük a hetek óta vágyott filmet,azt mondom:sehol máshol nem lennék szívesebben,még ha összébb is kell húznom a nadrágom szíját.

Nem csináltam volna másképp.

Rest In Peace Mr. McQueen!

yours truly,

b.

love confession

Drága Egyetlenem!

Nincs mentségem rá,hogy miért vártam eddig a levelemmel Neked.

Talán a gerincemen felfele csúszó érzés,hogy nem volt túl jó ötlet otthagyni téged idő előtt.

Pedig a forróvérűség nem vall rám és én mégis úgy éreztem,nélküled lesz jobb.

Otthagytalak más miatt.

Eleinte jobb volt,szó se róla!

Azt éreztem,azt kapom,amire vágyom,szabad voltam,könnyü,fellélegeztem!

Aztán persze,mindig kiderül,hogy az eleinte zöldebb fű a szomszédban is néhol sárga a kutyapisitől..semmi sem tökéletes.

Jönnek a nehezebb napok,a csalódások,a valóság..az illuziok lerombolása,szenvedés,vágyódás,gondolkodás:ha elvileg minden jó és én ezt akartam,akkor miért érzem mégis azt,hogy a kirakós játék darabjai nem illenek össze?

A napok szürkülnek,évszakok változnak,emberek jönnek-mennek az életemben.

Sok dologról kiderül,hogy nem az aminek látszik és legtöbbször ilyenkor jutsz eszembe.

Az őszinteséged,a befogadókészséged,a szereteted ami áramlott felém akárhányszor a közeledben voltam..mindig az igaz arcodat mutattad,a mosolygós,pirospozsgásat.Még ha zuhogott az eső,akkor is!

És aztán elkezdtek jönni a jelek.

Az utalások:az egyik vendég könyvének a címe te vagy,az egyik újság utolsó lapja is a karjaidba irányítana,az élmények,ízek,amikhez általad volt szerencsém,minden,ami meghatározza most a világról alkotott képemet.

Minden,amire az ember utólag azt mondja: bárcsak észrevettem volna előbb,akkor nem így cselekedtem volna..

Rájöttem,hogy mennyi mindent hagytam ki,amikor melletted voltam,mennyi mindent tanulhattam volna tőled,hiszen bölcsességed nem ismer határokat,sőt mi több,tudásodat szereted is megosztani azokkal,akik betévednek az életedbe.

Beleférköztél a hétköznapjaimba,nincs nap,hogy ne gondolnék rád és a régi szép időkre,amit együtt töltöttünk.

Tisztán emlékszem arra a esős napra,amikor mintha dézsából öntötték volna!Elindultam,a cipőm két perc alatt ázott be,de én csak nevettem és csodáltam az esőt,mert annyira boldog voltam,annyira boldoggá tettél.

Nemrég kezdtem el gondolkodni rajta,hogy tehetném jóvá,amit elszalasztottam.

Azt tudom,hogy te nem fogsz cserbenhagyni és mellettem fogsz állni..örök szerelem a miénk,egy életre szól.

Látjuk mi még egymást,nem is oly sokára,hidd el.

Már szervezés alatt áll az út,hogy veled lehessek,belebújhassak az ölelésedbe és te megnyugtass,hogy ennél csak jobb lehet minden.

Kedves Párizs,vigyázz magadra és őrizd meg magad olyan illatúnak,ízűnek,hangulatúnak,ahogy megismertelek és én életem végéig csodálni foglak!

Szeretve ölel őszinte híved:

b.

i must become the lion-hearted girl

Odeon mozi,Jászai.

Rajtam kivül három ember.

Nyugalom.

Nem zaklat senki,csak akit hagyok.

Nem kell idegen emberek nyüzsgését hallgatnom,fejhallgato fel és még zene sem kell,kiszűrtem mindent,ami zavaró.

Mindent,ami zavaró.

Mennyire egyszerü lenne?Csak felteszel egy fejhallgatót és mindent kiszűrsz az életedből,ami zavar.

A hatalmas elvárásokat,a szabályokat,az elfojtásokat,a fájdalmat..megtarthatsz mindent,ami neked jó.

És miért kell ehhez egy mágikus fejhallgató?

Miért nem élhetjük bele magunkat abba,hogy úgy,ahogy vagyunk,akik vagyunk,JÓK VAGYUNK.

Hogy lesz ember a világban,talán nem is egy,aki igy fogad el minket,ahogy vagyunk.

Hogy lesz munkahely a világban,nem is egy,ahol a mi szaktudásunkra van szükség,eltekintve attól,hogy kinek milyen végzettsége van.

Miért kellenek hamis papírok,amire mindenki csak annyit mond,hogy "most igy visszagondolva kitörölhetem vele a seggemet"?Miért ülsz három évig egy helyen azt tanulva,amire se szükséged,se időd,hogy a végén,amikor lerakd,már tudd,hogy mást akarsz kezdeni az életeddel?

Amikor elkezdtem egyetemre járni,az visszhangzott a fejemben,amit anyukám testvére mondott: élete meghatározó élménye és legjobb évei az egyetemen voltak.

Élvezte.

Vajon átalakultak az elvárások?Túl sokan lettünk,akik ugyanazt akarják csinálni?

A feszültség nő,betegségeket,negativizmust szül..huszonévesek,akik Xanax-szal élik túl a vizsgaidőszakot,utolsóéves huszonévesek,akik reménykedve várják a megváltást a felsőoktatástól,aztán amikor kikerülnek,megijednek,mert nem azt kapják,amit szerettek volna.

Vajon mennyire kell határozottnak lenned ahhoz,hogy tudd: ha kézhez kapod a diplomád,azt fogod csinálni,amit az egyetemen tanultál,miközben rajtad kivül csak azon az évfolyamon még 800-an tették ugyanezt?

Ott ültem egyedül az egyik asztalnál,rágyujtottam és néztem magam körül az embereket.Vettem egy újságot,próbáltam úgy érezni magam,mint egy egyetemista,de egyszerüen nem ment.

Volt egy órám,ami este hatig tartott,a negyedik emeleten volt.

Egyszer másztam meg azt a lépcsöt,utána soha többet.

Az ELTE-vel való viszonyom véget is ért négy szerdányi nyolckorkelés után.

Kelek azóta is nyolckor,de meg is van az eredménye,nem pedig a duma,hogy ha írsz,akkor hagyd abba,ha olvasol,tedd le,majd mi megmondjuk,hogy neked hogy kell írni és olvasni.

Hát köszönöm,én majd megoldom magamnak.

Úgyhogy itt állok,kétségek közt őrlődve,tudva,hogy soha nem fogok megfelelni a társadalmi elvárásoknak,mert alapvetően vagyok MÁS,máshogy programozva..tisztelek mindenkit,aki maga miatt képes végigvinni ezt a néhány évet,de nekem nem megy.

A növérem a világ legtehetségesebb embere.Ha kicsit odafigyel,egy szót nem kell tanulnia deriválásról vagy mikroökonomiáról,hiszen a festményeiből és a kreativitásából élete végéig meg tudja teremteni magának az életet,mások tiszteletét,mindent,amire szüksége van.

Az öcsémet mindenhonnan kirúgták,az iskola nem neki való közeg.Talán egyszer megtalálja majd,mire van szüksége és mit kell tennie azért,hogy elérje.

Az apám a maga nyolc általánosával közölte,hogy azért nem fizeti az abérletemet,mert nem járok egyetemre és napról napra egyre jobban elképeszt a zseniális ötleteivel.Volt már a "menj Thaiföldre tanulni!"-tól a "Svájcban ismerek egy nagyonjó magániskolát!"-on át egészen a "szerintem neked az Iparra kéne járni!"-ig minden és mindegyikből kiderült,hogy mennyire ismeri a saját gyerekét.

Maradék egy hét,őrlődés,felvételizzek valami szar helyre,rágjam át magam a három éven,csak hogy elmondhassam,hogy van egy diplomám?

Az egyetemet már kipróbáltam,egy hónap tapasztalatszerzés kellett ahhoz,hogy az astoriához már csak a Csendes és a Retrock miatt járjak.

Kinek akarok én megfelelni?Miért kergetem magam bele a túlhajszoltságba,miért nem hiszem el magamról,hogy abból is meg fogok tudni élni,amit én tudok magamtól és amit szeretek csinálni?

Ilyen gondolatokkal a fejemben vetettem be magam az anyám boltjába valamelyik nap.

Az anyukám.

Az anyukám,aki a legműveltebb mindannyiunk közül,akihez mindig fordulhattam a legelképzelhetetlenebb kérdésekkel,akkoris tudta rá a választ.

Aki főiskolát végzett és gyógypedagógus végzettsége van.

Aki mindig drukkolt,hogy befejezzem,amit elkezdtem és sokszor okoztam neki csalódást.

Aki most közölte velem: nem érdekes,hogy van-e diplomám,inkább tanuljak ki egy szakmát és foglalkozzak olyan dologgal,ami érdekel.

És ezzel a mondattal levette a pályaválasztás okozta terheket a vállamról.

Mindenkinek kell egy olyan ember,akire hallgat és akinek számít a véleménye.

Úgyhogy belevágok és elérem azt,amiről álmodom.

csók,

b.