you built up the world of magic because your real life is tragic

Elvált szülök gyerekeként sok mumus van az életben,de egy,ami mindig biztos:a karácsony.

A karácsony mindenki életében olyan dolog,amit egész évben vár.
A legnagyobb.
A legjobb.

A legszebb.

Minden...
Aztán egyszercsak PIFF,az egész szétesik,meghal,elveszti az értelmét,az érzelmét,az emlékek nem megnyugtatóak,hanem mardosnak,másfél hetes depresszio előzi meg a háromnapos rémálmot.
Minden jó dolog,ami volt,már nincs.
Szimplán nincs..és nemis lesz soha a régi.

Eldönteni,hogy melyik nap kinél legyenek a gyerekek. "Ebben az évben nálam,mert tavaly apátoknál voltatok!".Jó.Végülis marionettbábuk vagyunk mindannyian,hogy még azok az emberek döntsék el,hogy melyikünk kinél van,akik az egészről tehetnek.
Ha ittvagyunk,erről a vacsiról maradunk le,ha ottvagyunk,amarról az ebédről.
A hiányzó szülő által betöltött űr pótolhatatlan és halottszag ül az egész szobára.
Mert nem teljes..és így megtört a kör.
Ettől még lehet jó,nem arról van szó,mindenki maga dönti el,hogy hogy reagálja le.

Aztán megkapod az ajándékot.
-miért nem jó neked másik notebook?
-mert én macbookot szeretnék apa..mostmár szinte mindenkinek van,egyáltalán nem nagy kérés!
-miért,miben más mint bármelyik másik notebook?semmiben.csak kurvadrága.feleennyi pénzért kapsz sokkal jobbat.a viktor szerint most jött ki valami uj számitogép..
-de nekem nem számitogépre van szükségem hát nem érted?zeneszerkesztésre,az összképre,amit a macbooktol kapok,az élményre,a tudásra,a rendszerre van szükségem,amit a mac képvisel!!
-tudodmit?inkább fizessünk be egy utazásra.
-???
-menjünk el...
-???
-thaiföldre!
-apa...?
-?
-THAIFÖLDRE MÉG A REPÜLŐJEGY IS EZERSZER TÖBBE KERÜL,MINT AZ ÉN MACBOOKOM!!!

Általában valami olyan,amin hisztiztél ezerrel,hogy megkaphasd,de nem kaptad,összevesztél,mindenkit elküldtél melegebb éghajlatra,és most bánhatod büneid és érezheted szarul magad,hiszen egész idő alatt ottvolt.
Jelen esetben egy kabátról beszélünk..macbook pro-ról mégcsak nemis álmodtam.
De én azért elhiszem magamról,hogy zenész vagyok,mégha szükségem is lenne egy ilyenre.
Megszerzem magamnak.

Aztán jön a vacsora.
Az elmúlt három napban feltehetőleg kb a negyedik nagyétkezés,amit végigültél.
Nem szereted sem a mákos,sem a diós bejglit.
De nem szereted a gesztenyés sütit sem.
Kihalászol egy csokit az ajándékok közül.
-Kislányom.
-Igen,apa?
-Szomorú vagy?
-Nem.
-Rosszkedved van?
-Nem.
-...Hát akkor meg mi a faszért zabálsz ilyen szarokat?AKKORA LESZEL MINT A HÁZ!

És hányni tudnál.
Magadtól.
Az egésztől.
Már bele sem gondolsz,hogy a karácsony a kajálásról szól,ez az egy kifogás van az évben,amikor halálra eheted magad,mert megengedett.
A nehezen felépitett magadról kialakított pozitiv kép két másodperc alatt omlik össze benned,mint egy kártyavár.
Mint minden évben eddig..

De felnőtt vagy.
Mostmár a kezedben a választás lehetősége.
Ugyhogy még fél órán belül vonatra szállsz és meg sem állsz hazáig.
Belépsz és beszippantod az otthon-illatot,ami fenyőfaillattal keveredik.Meleg van,félhomály,örjöngő kutyák,elszorult torkok,hiszen remélték,hogy nem itt kötsz ki,de lassan beleszoknak,hogy sosem olyan már a karácsony,mint volt.

Egyszer eljön az idő,hogy olyan karácsonyokat csináljak a családomnak,amit mindenki vár.
Egész évben vár.
Nem az ajándékok miatt..hanem a szeretet miatt.
Az egymás elfogadása miatt.
A jókedv miatt.

És azok nem lesznek a hivottak listáján,akik kihozzák belőlem azt,amit az elmúlt két hétben meg kellett élnem.

Boldog Karácsonyt.

b.

i know you're still there because you scared that you'll lose everybody,scared that you'll lose everything

Néha van az embernek az az érzése,amikor iszonyatosan vágyik valamire,ami volt.
Lehet,hogy egy illat,lehet,hogy egy érzés,lehet,hogy valami amit régen látott vagy régen járt ott.
Elérhető dolgokról van most szó..a nagymama házának illata,a nyári eső illata,egy külföldi hely érzése,egy másik világ,ahol minden máshogy működik..
Ahol a szabályok átíródnak,ahol a sablonhelyzetek is újnak tűnnek pedig csak a környezet más,ahol a nyelv más,ahol nem értesz mindent,csak a felszínt.
Nem látsz bele a problémákba,nem kell,hogy beleláss,hiszen te turista vagy,igazábol nincs közöd hozzá.

Valamelyik héten annyira éreztem,hogy újra akarom olvasni a párizsi blogomat (sonitagoestoparis.freeblog.hu),érezni akarom,amiről ott irtam,tudatositani magamban,hogy én három hónapot töltöttem egyedül egy másik országban,egy teljesen más világban,egy teljesen más életszemléletben.
A zenék amiket kint hallgattam már nem hozzák elő a Párizs-érzést.
Mégis..szinte tisztán emlékszem,milyen érzés este 6kor kilépni a Boulevard Montparnasse-ra és érezni,hogy tudom,miért vagyok ott.
Emlékszem milyen érzés az Eiffel torony alatt állni könnyes szemekkel és úgy érezni,hogy megtaláltam,amire mindig vágytam.
Tudom,milyen érzés a reggel illata a pékségben,tudom milyen a párizsi metro,fel tudom idézni,milyen a Jardin de Luxembourgban futni vagy csak szimplán üldögélni Ben & Jerry's fagyit nyalogatva.

Ez a három hónap tett engem olyanná,amilyen vagyok.
Hogy amikor azt hallom,hogy Barcelona jobb,mint Párizs,akkor puffogva,kiabálva jelentem ki,hogy az illetőnek nincs igaza.
Hogy voltam-e valaha Barcelonában?
Soha.

Mindennél jobban vágyom arra,hogy ottlegyek a kedvenc városomban.
Emlékszem,hogy hogy szeretett,amiért szerettem.
Mindig,mindig tökéletes volt..pedig három hónap alatt nem csak a felszínt ismeri meg az ember.
A franciákra jellemző összes banális sablonos dologgal találkoztam,az eiffel tornyos kulcstartótól kezdve a hón alá csapott bagetten át..és soha semmi nem zavar,mert tudod,hogy ez a világ rendje.
Ők ilyenek.
Ők igenis megtolják a kocsidat,ha nem férnek be a parkolohelyre,ők igenis ordítanak hajnali négykor is és olyan finom a caramelvodkájuk,mint semmilyen alkohol a világon és még másnapos sem leszel tőle.

Hol van innen a szenvedély,Budapest?
Hol van az izgalom,a kis utcák,ahova betévedsz,amikor eltévedsz és a világ leggyönyörübb dolgaira lelhetsz?
Hol van a kreativitás,a pulzálás esténként?
És nem akarok különc lenni,nem akarok művész lenni,nem akarok szimplába,instantba,kuplungba járni,nem akarok rétegeket,azt akarom,hogy a kávézók azért legyenek nyitva sokáig,mert SZERETIK,amit csinálnak,mert az emberek hálásak.
Legyen Shannon Bar,lógjon a melltartóm az egyik üvegen,amikor visszamegyek másnap délután egy brutál party után,vegyenek fel a pultosok msn-en,játszák az összes kedvenc számomat,legyenek a falba karcolva és a falra írva az ottjárt emberek monogrammjai és szerelmes üzenetei..

De nem.
Itt nemlesz.
Itt lesz bkv áremelés,itt lesz szar politika,itt lesz sok sok katasztrófa,negativum,szerencsétlenkedés,lehúzás,értelemnélküliség.
Tehetetlenség.

Pénz beszél...engem már nem motivál a pénz.
Ez fura?
Fura egy olyan helyre,világra vágyni,ahol a hírekben a pozitiv dolgokat is bemondják a negativ mellett,ahol az emberek mosolygosak és a himnusz és a szózat nem arról szól,hogy nekünk mennyire szar,persze nem magunk hanem mások miatt.

És csodálkoznak az emberek,hogy akinek van esze az elmegy,ez a legszebb az egészben!

Istenem,csak tudnám,hogy mi az,ami még mindig itt tart.
Ami miatt visszahúz a szívem,ami bennem honvágyat kelt,amiért mégis látok pislákolni értelmet és érzelmet a szebb napjaimon ebben a városban,ebben az országban.

Talán ti vagytok..talán az illatok.Az érzések.A látvány.
Ezek pillanatok,amikor belémnyilall,hogy tudom,mit keresek itt.
Pillanatok.
Nem hónapok.


De majd igyekszem.

Jóéjt

stop this train,i wanna get off and go home again,i cant take the speed its movin in i know i cant but honestly wont someone stop this train?

Valami van a levegőben,ez már biztos,mert nem csak én érzem.

Rövidülnek a nappalok,hidegebb minden,reggel nehezebb felkelni,mert olyan kint mintha el sem aludtál volna..és olyan ott bent is.

Kilépsz a szürkületbe és utálsz mindent.Minden csak koszosnak látszik,pedig minden ugyanolyan,csak esett egy kis eső vagy hó.

Amikor mindent beborít a hófehérség,akkor gyönyörű..de ez a gusztustalan,orrpirító,ujjlefagyasztó,torok-elszorító hideg az,amit meg kell tanulnunk kezelni.

Sok a munka,sok a gond..de ha dolgozik benned egy apró emlék a nyárból,ami ott pislákol benned,akkor az elhatározás megvan,hogy jobbá tedd a hétköznapjaidat.

Jó esetben elutazol valami meleg,messzi tájra,vagy hideg,de havas és téli sportokra alkalmas helyre.Rossz esetben megpróbálsz kihozni valamit abból,amid van.

Mit tehetünk?

Megvehetjük a Cosmopolitant meg a Joy-t és követhetjük az idiótábbnál idiótább tanácsaikat,amiket nekünk már a nagymamánk elmondott,amikor még pöttömek voltunk ( pl. egyél gyümölcsöt,igyál sok teát,aludj sokat,de a szexelj sokat tanácsra már magunktól jöttünk rá..) és kisilabizálhatjuk a viszonylag értelmeseket,amik viszont maguktól értetődnek.

Amikor néhány sugárnyi napfényt sikerül elkapnom a télben,akkor érzem,hogy mennyire számít a fény,a D-vitamin,csak még egy kicsit,csak egy picit had érezd..

Nos,ilyenkor irány a szolárium!Nem heti hétszer,csak egykétszer,pár percre,hogy emlékeztesd magad.És bár az érzés kicsit plasztik,mégis jobb,mint a semmi!

Az edzés pedig a másik.

Úgy érezzük,nincs energiánk,nem tudjuk megmozdítani semminket,de amikor nagy nehezen lefolyunk az edzőterembe és lenyomjuk a másfél óra jól megérdemelt testmozgást,akkor nem értjük,hogy hagyhattuk ennyiben néhány hónappal ezelőtt,pedig olyan lelkesen vágtunk bele!

Főleg most,hogy jön a karácsony,ideje kicsit rágyúrni a méregtelenítésre,ugyanis a nagymamák és a rokonok ilyenkor előszeretettel mérgeznek..:)

Viszont ami még ezeknél is fontosabb..ne hidd azt,hogy ezekben az időkben kiakadni katasztrófa.

Ne hidd azt,hogy csak téged idegesit az a rengeteg hülye ember a villamoson és csak te érzed úgy,hogy az átlagnál sokkal jobban belemásznak a személyes szférádba,védtelenebb vagy..

Az utóbbi időben,talán az időjárás miatt,sokat filozofálok komolyabb dolgokon,sokat jojózok múlt és jelen között,pörgetem előre-hátra az életem filmjét,már amire emlékszem.

Kire haragszom?Ki van mellettem?Ki az,akire mindig számithatok és mi lett a régi barátságokkal,régi emberekkel?

A dolgok,amik anno sokat számitottak,hol vannak már?Emlékszem egyáltalán rájuk?

Sokra igen,sokra nem.

Rengeteg a munka..és itt most nem csak a kávéfőzésre gondolok.

Ha olyan jól tudnám kezelni az életemet,ahogy kávét főzök,akkor meg lennék nyugodva.

De amilyen egyszerűnek tűnik a fizikai munka,olyan nehéz a mentális.

Megbírkózni rémálmokkal,gondolatokkal,amelyeket nem érzek helyesnek,érzésekkel,amelyekről azt hittem,már eltűntek és tényekkel,amelyekkel szembe kell néznem.

Lejöttem Velencére,hogy kicsit kitisztuljon a fejem.Éjszaka érkeztünk.Nekem már hetek óta nincs jókedvem és ez az utóbbi egy hétben teljesedett ki.Megmagyarázhatatlan,hogy a dolgok a fejemben miért most törtek elő,biztos oka volt,mindenesetre már nagyon aggódtak értem.

A legrosszabb az volt benne,hogy nem tudtam sirni.Ha végre eljutottam volna addig,hogy elmondjam mi bánt,valami mindig közbejött.Pattanásig fesztültem,minden dologra negativ volt a reakcióm.

Ma reggel felkeltünk és lementünk a nappaliba.Reggeli,tévé bekapcs,internetezgetés..

Aztán hirtelen egy madár repült az ablaknak (a velencei házunkban hatalmas ablakokon bámulhatsz ki a kertbe).

Láttam már ilyet,nem egyszer.A madarak mindig azt hiszik,hogy valami átjáró.Állítólag a nővérem a múltkor behozta,megitatta a madarat,akivel ugyanez történt,igy kimentem énis megnézni,hogy mi lett a madárral,sikerül-e elrepülnie,vagy ott piheg a kertünkben.

Nyomomban a két kutyával kislattyogtam.Kerestem,de sehol nem láttam,ez mégsem nyugtatott meg..éreztem,hogy valami nincsen rendben,de elindultam befele.

Aztán jött az éktelen csipogás.

A kutyák persze megtalálták.

Gyorsan elhúztam őket onnan,bár Mini már megszerezte magának egy-két dobásra a madarat és kitépkedte néhány tollát,de időben sikerült arrébb toloncolnom a két izgatott kutyát.

Visszamentem.Benéztem az ablakon és bekiabáltam a barátomnak,hogy jöjjön.Megpróbáltam megfogni a madarat de egyszerűen nem bírtam hozzányulni,olyan puha volt,olyan törékeny..

Néztem ezt a szerencsétlen,apró állatot,ahogy piheg,mocorog,kinyitja-becsukja a szemét,aztán egyszercsak behúzta a fejét a mellkasához,vett még egy kis tüdejének hatalmas lélegzetet aztán távozott.

Én pedig álltam és néztem.Láttam már halott madarat..de nem láttam még meghalni madarat.

És akkor elkezdtem sírni.Be lettem küldve,de nem bírtam abbahagyni a sírást.Ott,abban a pillanatban és abban az apró lényben megtestesült minden félelmem és most szembesültem vele.

Annyira nehéz volt megemészteni a tényt,hogy ez az élet rendje,hogy sosem tudhatod,hogy kivel,mikor,mi fog történni..

Aztán erős kezek hatalmas ölelésébe folytottam a bánatomat,ami hihetetlen módon hatott nyugtatóul.Már máskor is éreztem ezt az energiát,néhány nappal azelőtt,amikor mellém ült és megfogta a kezem.Én épp bele voltam süppedve a negativ gondolataimba,de volt ebben valami olyan energia,olyan pozitivitás és ÉLET-érzés,hogy belé tudtam volna bújni,hogy életem végéig érezhessem ezt a megnyugtató érzést..

Ő ittvan mellettem,de sokatoktól kérdezem:hol vagytok ti?

Tényleg azon múlna egy ismeretség,rosszabb esetben egy barátság,hogy mennyit írok facebookon?

Mert mostanában nem ülök 0-24ben a gép előtt.

És már más az élet..és más vagyok én is.

Más a fontos..nem a facebook.

Nem az MSN.

Hanem az,hogy akit a családomnak,szerelmemnek,barátomnak tartok,érezze a jelenlétemet.

Úgy érzem,szükségem van rátok mégsem tudom megadni nektek azt,amire vágytok.

Nem tudok interaktiv lenni mert már nem akarok.

Nem akarom hogy ez irányítsa az életet,mégha ez is a generációnk átka.

Menjünk és mozduljunk ki,csináljuk,érezzük,lássuk,legyünk ott,hogy tudjuk milyen!

Minden..akár a hideg,téli,orrcsípős szél,akár a forraltbor egy kocsmában,ahol jókedvűen bámuljuk a hóesést..

Hogy soha,de soha egy másodpercre se bánjuk,hogy nem voltunk a másikkal eleget...hogy sose mondhassuk,hogy visszaforgatnánk az időt,ha tehetnénk.

Hanem mindig legyünk ott,ahol lenni akarunk,mindig tegyük meg,amit szeretnénk,hiszen ebben a testben egyszer élünk.

Hogy majd én is,ha annyi idős leszek,mint a nagymamám,azt mondhassam az unokámnak,aki most lép ki a nagybetűs életbe és fáradt,rémült a tekintete attól,amit lát,hogy én nem félek a haláltól.

Jóéjt

b.

So scared of getting older
I'm only good at being young
So I play the numbers game to find away to say that life has just begun
Had a talk with my old man
Said help me understand
He said turn 68, you'll renegotiate
Don't stop this train
Don't for a minute change the place you're in
Don't think I couldn't ever understand
I tried my hand
John, honestly we'll never stop this train.