Érdekes dolog egyedül élni.
Ha nem tudnám,hogy pici koromban még akkoris honvágyam volt,amikor két utcára voltam a házunktól a nagymamámnál de már hisztiztem,azt mondanám:hozzászoktam,hogy egyedül éljek.
Egy másodpercig sem fordult meg a fejemben,hogy hazaköltözzek,ellenben a nyakamba zúdult a világ összes önállosági problematikája ami enyhén szólva is az ijesztő kategoriába tartozik.
Szembesülni azzal,hogy mennyi mindent csináltak meg eddig helyetted a szüleid és mennyi mindent kell egyedül megoldanod..egyből más irányba tereli a véleményedet arról,hogy mi a nehéz.
Dolgozni,iskolába járni és magánélettel rendelkezdni egyszerre néha lehetetlennek tűnik.
Amikor hazaesek éjfélre a 12 órás munka után és örülök,ha van eröm levetkőzni és beugrani az ágyamba,majd már félálomban konstatálom,hogy csörög a telefonom és rájövök hogy nem álmodom és épp valamelyik félőrült buliból hivnak a részeg ismerösök,hogy van-e kedvem menni,akkor elgondolkodom sokszor.
Mert nincs kedvem menni.
És ideges leszek.
Normális reakció 21 évesen nem bulizni menni hanem beesni az ágyba?
Aztán arról már ne is beszéljünk,amikor 14 órát dolgozom egyhuzamban.
Örülök,ha meglátogatnak munkában,de az nem ugyanaz,mint amikor valakivel leülsz meginni egy kávét.
A másik pedig,hogy imádom a munkám..nem birok leállni és érzem,hogy fáradok.Mégsem tudom megtenni,hogy beteget jelentek vagy hogy nem megyek be,mert érdekem,hogy működjön és hogy jó legyen.Imádok ott dolgozni és nagyonjo a csapat,szeretem a fönököm és az öcsémmel a legjobb dolgozni.
Mégis a munkamániám miatt mérges tudok lenni a barátaimra..mert nem érzem ugy,hogy megértik a jelenlegi helyzetemet.
Nem tudok megfelelni nekik,mert vannak kötelezettségeim,azt pedig nem várhatom el,hogy mindig minden ugy alakuljon,hogy nekemis jo legyen,ők pedig vigyázban állva várják,hogy nekem éppen mikor van egy lélegzetvételnyi időm.
Iskolában sem tünök fel sokszor mostanában mert amikor szabadnapom van,akkor ida kéne mennem.És van amikor egyszerüen képtelen vagyok összeszedni magam,csak vonulok fel-alá pizsiben a lakásban és zombisat játszom.
Ha három barista lenne és több szabadnap,akkor még az elviselhető kategoriába tartozna.
Emese,a másik baristalány szabadnapjain PIHEN,vásárolgat,alszik és felkészül rá,hogy másnap dolgozni fog.Én pedig mindig rávállalok még valamire,amire általában nem kéne,mert rendre lemondom és csalodok magamban,hogy ezt sem birtam megcsinálni.
A rossz idő,a sok munka,a stressz és az aggódás,hogy hogy jövök ki hónap végéig a pénzemből és megkapom e egyáltalán a fizetésemet hó elején,a kialvatlanság és a próbamentes csütörtök esték olyan reálissá tették az életet az elmúlt egy hónapban,hogy teljesen kiábrándultam.
GÉP VAGYOK.
Tegnap reggel 7kor keltem fél 9 helyett,hogy beengedjem a vizvezeték szerelőket,akik megszerelték a csöpögő fűtőtestet.Lementem a Culinarisba,"mert megérdemlem!" felkiáltással megreggeliztem és királyi hangulattal vonultam munkába.
Nem zavart,hogy elaludt az öcsém és egy órás késéssel támolygott be,kipakoltam helyette,kinyitottam helyette és még élveztem is!
Aztán jött Ő.Második napja tizennégy órázott és kezd rájönni,hogy bármennyire is fiatal a szervezete,ilyeneknek nem lehet kitenni.Rosszkedvü volt,negativ,nembirta,szenvedett.
Bejött a Boss.Ugyanez pepitában.Nem lesz jó,nemsikerül,nem lehet ezt igy,nem tudjuk megcsinálni.
Kaptam az arcomba a sok szart,eleinte még kitartottam de aztán nem birtam tovább és leeresztettem énis.Mindenki feszült,rosszkedvü,el van baszva a napja.
Hármunk rosszkedvéből létrejött a bolygó kapitánya,és megtörtént,amire senki nem számitott:este nyolckor bombariadó volt a Mammutban.
Először nem vettük komolyan,aztán amikor jöttek a zsaruk és mindenki pánikolni meg futkosni kezdett,nekünk össze kellett pakolni még a placcot és kb utolsoként hagytuk el az épületet.
Feszkó,feszkó,feszültség.
Mindenki boldog,nekem fáj a hasam.Mindenki megy ideoda,én megyek haza.
Felszállok a villamosra.
Nézelődök.
Nahát,ott áll a Hantos Máté! - virulok fel,aztán elönt a világ legfurább és legismeretlenebb érzése.
Nem,az ott nem lehet a Hantos Máté.
Mert a Hantos Máté már nincs többé.
Hazáig ezen gondolkodom,egyre rosszabb a kedvem.
Aztán jön a felmentősereg és már egy mosollyal helyrerak,de ma Ő sem annyira sikeres,hogy jólérezzem magam.Tudom,hogy mindenki a legjobb barátnöm szülinapját ünnepli énmeg még felköszönteni is elfelejtettem ma a nagy káosz közepette.Fel is hivom az egyik barátomat,akiröl tudom,hogy ottvan vele,hogy egy kis megnyugváshoz juttassam dühöngő lelkiismeretemet.
-Hello,holvagytok?
-Viviéknél.
-Meddig vagytok?
-Nemtudom.
-Baj van?
-Nincs.Idejössz?
-Neemhiszem..hullavagyok.
-Aaaaha.Értem.
-Mostmivan?
-Semmi.Akkor pihenj.
-Egész héten dolgoztam basszameg!
-Énmeg minden nap iskolában voltam.Az ugyanaz.
-Nem,egyáltalán nem ugyanaz.De tudodmit,akkor odamegyek.
-Jó hát nemtudom meddig vagyunk még itt.
-??? Jó.Akkor mindegy.Jó mulatást.
-Köszcsá.
Lerakom és nembirom tovább.
Annyi az elvárás,annyi a szar,hogy taposok benne és nem látom a végét és gözöm nincs,hogy mi hozhatna enyhülést csak azt tudom,hogy egy napnak nem 24 hanem minimum 48 órából kéne állnia ahhoz,hogy mindent el tudjak intézni,amit szeretnék.
A Legédesebb próbál nyugtatni,megölel,megpuszil,megsimogat,kedves és ömlik belőle a szeretet,de nemtudom mi segitene.Aztán kiszakad belőlem az egész,elkezdek zokogni,mindent elmondok neki,még azt is hogy láttam Mátét ami fizikai képtelenség és félek,mindentől félek.
Elvisz a munkahelyemre és végigvárja a terápiát éjféltől hajnali kettőig:végignézi,ahogy rendet teszek a pultomban,minden a helyére kerül,mindent elmosok.Közben szinte egy szót sem szólunk egymáshoz,mert érzi,hogy ennek most igy kell lennie és ezt nagyon értékelem benne.
Aztán hazafele benyögöm neki,hogy Subwaybe akarok menni Ő pedig megérdeklődi a Battyhányi subwayes sráctól,hogy hol van a 0-24 Subway.Visszabaktat a kocsihoz,beül és közli:
-Budaörs.
-Mivan?
-Budaörsön van a legközelebbi éjjelnappali Subway.Ugyhogy nyomás!!
-Micsoda??Dehogyis..jézusom!!Az nagyonmessze van!!Baba oda nem mehetünk.
-...
-...
-Najocsakvicceltem,Oktogon.
Meredten bámulok rá,Ő pedig huncutul vissza és végre elkezdek nevetni.És annyira jólesik a tény,hogy neki tényleg mindegy lett volna,hogy Budaörsön vagy Velencén van a legközelebbi Subway,akkoris elvitt volna.:)
Bevásárolunk,megkajálunk és alszunk.
Lehet,hogy egyedül lakom...de nem vagyok egyedül.
És így éltem túl ezt is és így nyert értelmet ez a nap is.
Mert mindig,mindig van valami,ami miatt érdemes felkelni.
És mindenki számára létezik valaki,aki miatt érdemes felkelni.
